 |
| Fotók: Class FM |
– Élelmiszer-ipari szakközépiskolát végeztél, majd tejgyárban dolgoztál. Milyen út vezetett a televíziózáshoz?
– Volt egy abszurd humort művelő csapatunk, a Télapó Akciócsoport, ez keltette föl Málnay B. Levente producer érdeklődését, ő hívott meg az HBO Mennyi? 30! című komédiashow-jába föllépni. Majd szintén Levente révén kerültem a Z+ magyar zenecsatornához, ahol rockműsorokat vezettem. Ezekért a lehetőségekért a mai napig hálás vagyok neki. De elég renitens voltam, úgyhogy egy idő után kirúgtak a Z+-tól.
Akkor azt hittem, hogy automatikusan jönnek majd a lehetőségek, merthogy én vagyok a Z+ műsorvezető-szerkesztője. De nem jött semmi, és másfél éven keresztül totál állóvízben vesztegeltem, alkalmi munkákból éltem, díszletépítő munkásként dolgoztam, költöztettem. Majd lassan elkezdtek újra jönni a felkérések, és visszakerültem a televíziózásba gyártásvezetőként, íróként.
– Változtatott rajtad ez a nehéz időszak?
– Igen. Jó iskola volt, az ilyen mélyrepülésekből sokat lehet tanulni. Amikor az ember topon van, jól keres, megismerik az utcán, akkor hajlamos elszállni. Amikor meg nincs semmi, akkor rájössz, hogy úristen, mennyire ostoba voltam, hogy nem becsültem meg a helyzetemet! Szóval: igen, formálták a jellememet a pofonok, úgyhogy ezért hálás is vagyok a sorsnak. Nem lennék most itt, ha mindez nem történik meg velem.
– Végül is a Celeb vagyok, ments ki innen!-nel robbantál be a köztudatba.
– Azzal, hogy az RTL egy viszonylag ismeretlen embert választott az egyik műsorvezetőnek egy ilyen nagy költségvetésű produkcióba, tulajdonképpen sokat kockáztatott. Persze tudták, hogy írok, szerkesztek, kreatívkodom egypár műsorukban háttéremberként, de azt nem tudhatták, hogy milyen leszek a képernyőn élesben. Az első megszólalásom előtt közvetlenül például az egyik kollégám azzal zrikált, hogy a fülhallgatómba mondta: „Ne felejtsd el, Jani, több száz millióba került a műsor.” Ettől egy picit meg is remegett a lábam.
– Mondtad, hogy a csatorna kockáztatott veled. Téged általában az ilyen súlyú elvárások nyomasztanak vagy felpörgetnek?
– Igyekszem megfelelni az elvárásoknak, de nem görcsösen. Pár éve még lehangolt egy negatív vélemény, és sokat őrlődtem az ilyenek miatt, de ma már igazán csak az érdekel, hogy a családomnak és a hozzám közel álló barátoknak megfeleljek, hogy nekik ne okozzak csalódást. Ők az igazi drukkereim, főleg a feleségem, aki a bizalmával mindig pótolta az én önbizalomhiányomat.
De a feleségem nemcsak drukkerem, hanem a kritikusom is. Meg tudja mondani, hogy mi volt sok, mi volt kicsit kevés, mire erősítsek rá, vagy mit hanyagoljak, amikor például a Morning Show-ban műsort vezetek.
– Úgy érzem a szavaidból és a korábbi nyilatkozataidból, hogy neked különösen fontos a család.
– Így van. Tizenhat éve vagyunk együtt a párommal, és mind a mai napig rengeteget beszélgetünk egymással. Sokat tanulok tőle, szükségem van rá, hogy tudjam, hogyan vélekedik arról, amit teszek vagy mondok. Az érzelmi stabilitást adó dolgok, mint például a család, nagyon fontosak. Kell egy sziget, ahol mindennap kiköthetsz, és szusszanhatsz egyet. Manapság minden követhetetlenül gyors, ömlik ránk a sok hasznos és haszontalan információ, nem tudunk semmire kellően koncentrálni, és elmegyünk olyan dolgok mellett, amik szépek, értékesek. Pedig fontos, hogy a látszólagos értékek helyett az igazi értékeket válasszuk, amik állandóak, mint a család és a természet.
– Ha már a természetet szóba hoztad, az igaz, hogy pánikrohamaid voltak amiatt, hogy a gyermeked milyen világban nő fel? Ennyire érzékeny vagy erre?
– Igen, a kislányom születése után egy ideig éjszakánként felriadtam, és szívdobogásos, verítékes pánikrohamaim voltak. Sokat agyaltam a miérteken, és rájöttem, hogy ez valójában nem rólam szól, hanem arról, hogy aggódom Virág miatt, mert nem tudom, mennyire tesszük tönkre a Földet addigra, mire ő felnő. És bár a rohamok elmúltak, továbbra sem vagyok nyugodt a gyermekem és a bolygónk közös jövője miatt. Én ugyanis pragmatikus ember vagyok, és számomra vannak feloldhatatlan ellentmondások: ha például azt mondom, hogy szeretem az állatokat, akkor nem vághatok be egy adag marhapörköltet. Ezért is lettem tíz éve vegetáriánus. És ugyanígy vagyok a környezetszennyezéssel is. Ha tehetünk ellene, akkor miért nem tesz ellene mindenki?
– Úgy tudom, a kislányod bámulatosan rajzol. Hány éves most?
– Igen, minden megragadja a fantáziáját, nagyon tehetséges kiscsaj. Most lesz nyolcéves, és nemcsak a rajzolásban jó, hanem remek humorérzéke is van. Kicsit ijesztő is néha, mert nagyon rá tud hangolódni arra a humorra, amit a feleségem meg én szeretünk, mi pedig elég cinikusak tudunk lenni. Amúgy már most látszik, hogy kreativitásban túl fog szárnyalni engem. Apám egyszerű logikával mindig úgy mondta, hogy ha én csak ugyanannyit teszek le az asztalra, mint ő, akkor az unokáinak már kétszer annyi lesz, mint nekem. Szerintem a lányom nem annyit fog produkálni, mint amennyit én, hanem háromszor annyit. És lehet, hogy ez kis ugrás lesz az emberiségnek, de nagy a Vadon családnak.
– A Morning Show-ban öltöztél már koldusnak, röptettek már föl lufival, miért mindig te vállalod ezeket?
– Hármunk közül én keresem leginkább az ilyen típusú kihívásokat. Egyrészt szeretek olyan szituációkba keveredni, ahol van egy kis pluszadrenalin, ez engem fölpörget, másrészt ezek a helyzetek mind formálják picit a személyiségemet, rengeteget lehet belőlük tanulni.
– A lufis mutatványnál Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc azon viccelődött, hogy be vagy rezelve. Féltél?
– Sziklamászáskor sokkal magasabbra szoktam mászni, mint amilyen magasra a lufival felengedtek, viszont volt valamennyi félsz bennem amiatt, hogy ha rosszul rögzítik a kötelet, akkor elsodródom a Tihanyi-félsziget felé, és akkor küldhetik utánam Bessenyei Péter műrepülő-világbajnokot, hogy megtaláljon. (Nevet.) Egyébként az első lufis röptetés annyira sikeres volt, hogy valószínűleg lesz folytatása is.
 |
| Fotók: Class FM |
