Sztárok

Nem voltak “média-szüzek” a Megasztár és az X-Faktor döntősei

Miközben a versenyek lényege korábban az volt, hogy rejtett kincset találjanak, aki még sehol nem mutatta meg a képességét, addig ma már mindkét verseny döntősei komoly vagy félprofi karrierrel rendelkeztek. Ettől még persze a tehetségüket nem firtatjuk, csak a "média-szüzességüket".

Kökény Attila
A Megasztár legjobb férfihangja, a második helyezett Kökény Attila már majd húsz éve zenél az éjszakában. Rendkívül tehetséges énekes, azonban soha nem sikerült igazán befutnia. Pedig mindig is próbálkozott.  Együttesével fellépett az RTL Klub Reggeli című műsorában, ám hiába, a médiaszereplés nem hozta meg számára a sikert. Így neki a Megasztárban nem azt kellett bebizonyítania, hogy jó énekes, inkább arra volt jó számára a verseny, hogy széles körben megismerjék, és ne csak a füstös bárok, pár százas közönsége tudja: létezik egy Kökény Attila.

Tolvai Reni
Az ötödik legenda, a 2010-es Megasztár győztese hazánkban valóban ismeretlenként robbant be a zenei életbe, de a határon túl, Romániában már jól ismeri a közönség. Tolvai ugyanis egy romániai országos táncdalfesztiválon néhány éve már második helyezett lett. Hát, ami nem sikerült neki ott, az sikerült itt. De számára sem volt ismeretlen a média, a tehetségkutatók világa….

Takács Nikolas
Az X-Faktor ezüstérmese nem ismeretlen a magyar zeneiparban. Akik álmatlanságban szenvednek és valaha is éjszaka átkapcsoltak már a VIVA TV-re, azok a kevésbé ismertek, a feltörekvők klipjei között találkozhattak Takács Nikolas első dalával, az Igazi szóval. Sajnos azonban hiába a klip, Nikolasnak nem sikerült az áttörés. Finoman szólva elengedték a kezét, és „szinte” ismeretlenként  állt az X-Faktor zsűrije elé.

Vastag Csaba
Talán az X-Faktor győztese mondhatja magáénak a legnagyobb rutint a média világában. És itt most nem a pucér légkondireklámra gondolunk, hanem a TV2-es Popdaráló műsorra, ahol énekes volt, valamint a nagy sikerű Barátok közt sorozatban nyújtott alakítására. Csaba az az ember, aki hiába próbálkozott, senki nem hitt abban, hogy többet ér a „második” sornál. Talán pont a modorossága, a „túl sok” effektus miatt gondolhatták ezt róla a szakemberek.  Az X-Faktorban valamennyire levetkőzte ezt az eltúlzott imázst, és reméljük, hosszú távon megveti a lábát a zeneiparban, és nem szorul vissza a vokálszintre.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top