A kezdeti időszak elmondásod szerint idegtépő volt. Miért?
Egy tinilány voltam Barbadosról, amikor ez az egész elkezdődött. Az átköltözéskor még nem töltöttem be a tizenhetedik életévemet. Tudod azt, hogy ilyen lehetőséget kapsz az élettől, soha nem gondolnád… Annak az esélye, hogy valaha egy olyan emberrel találkozzam, aki leszerződik velem, szinte a nullával volt egyenértékű. Képtelenségnek tűnt az egész.
Arról meg gondolom álmodni sem mertél, hogy két Grammyt is nyersz majd. Egyet a Run This Townért, egyet pedig az Umbrelláért. Milyen érzés volt?
Hihetetlen. Tudom, hogy elcsépelten hangzik, de tényleg hihetetlen. Soha nem volt korábban olyan érzésem – és azóta sem –, mint az első Grammy megnyerésekor. Akkor éreztem, hogy nagyon hosszú utat tettem meg, tudatosult bennem, hogy ami néhány éve még csupán egy álom volt, az valósággá vált. Eszembe sem jutott, hogy nyerhetek, hirtelen sokként ért az egész. Csupán megnézni szerettem volna az eseményt, azért mentem oda.
2008-ban az első Grammy-díjjal a kezében |
Miért lett Loud (hangos) az új korong címe?
Nem találtam jobb címet, amely kifejezné a hangulatát. Ez egy kifejező, hangos, dinamikus album. Helyenként agresszív, de alapjában vidám lemez – egy energiabomba. Tükrözi azt az energiát, amely a lemezfelvételi munkák időszakát jellemezte.
Volt egy téma, amely köré szeretted volna felépíteni a kiadványt? Mi adta az inspirációt az anyaghoz?
Külön téma nem volt. Azt tudtam, hogy olyan korongot szeretnék, amelyen közepes és gyors tempójú dalok szólalnak meg. Színes egyvelegre vágytam. Azt akartam, hogy minden egyes dalnak meglegyen a saját története.
|
|
A lemezeid egész gyorsan követik egymást. Nem fáradtál el, nem vágysz pihenésre?
Mindig is arra vágytam, hogy zenélhessek. Igen, gyorsan jelennek meg a CD-k. A második nyolc hónappal a debütáló korong után jelent meg, egy évvel később pedig már a harmadik is napvilágot látott. Nem szoktam abbahagyni a zenélést, a dalszerzést. Imádom ezt csinálni. Nem érzem azt, hogy pihenésre lenne szükségem.
De a rövid idő alatt is rengeteget változik a lemezek stílusa. És a tiéd is. Minden lemez egy új külső?
A külsőm mindig egyezik azzal a korszakommal, ahol éppen tartok az életemben. Persze a zene is erre reflektál. A hangulatom, az éppen aktuális élethelyzetem diktálja a kinézetemet és a zenémet is.
„Létezik megbocsátás” – interjú Natasha Kampuschsal. Kattints ide! |
Miért döntöttél úgy, hogy a lemezre készítesz egy második részt az Eminemmel közös duettnek, a Love The Way You Lie-nak?
Nem az én ötletem volt. Amikor először hallottam a második rész ötletét, ellene voltam. A kezdeti tervek szerint ez csak egy bónusz lett volna, amely az iTunesra kerül fel. Úgy véltem: egy ilyen dalban semmi eredetiség nincs, ráadásul biztos, hogy nem tudná felvenni a versenyt az elsővel. Még akkor sem igazán szerettem, amikor elkezdtünk dolgozni rajta. Viszont amikor meghallottam a kész verziót, már Eminem részeivel együtt, beleszerettem. Mindkét változat közel áll a szívemhez.
Mit gondoltál Eminemről, amikor először dolgoztatok együtt?
Az első dolog, ami eszembe jutott, miután a felkérése megérkezett, az volt: „Mi van? Eminem?” Nem értettem, hogy Eminem, aki általában mindenfélét dobál a női popelőadókra a dalaiban, hogyan akarhat velem közös dalt. Miután túl voltam a sokkon, a második gondolatom az volt, persze hogy megcsinálom, ilyen lehetőség nem jön minden nap.
Állítólag nem csupán Eminemmel, hanem Katy Perryvel is dolgoztatok együtt.
Ez igaz. Ezen a lemezen még nincs közös szerzemény, de valóban dolgozunk együtt.
Ó, tényleg? Te és Katy együtt? Őrülten hangzik. Nem tudom elképzelni, hogy közös turnéba kezdjetek, vagy ketten együtt lépjetek fel…
Pedig elképzelhető, hogy egyszer együtt turnézunk. Ő egy rocksztár. Az egész élete olyan színes, mint egy rocksztáré. A színpadon színes cukorkák, gyümölcsök, édes dolgok veszik körül, közben pedig tombol a gitár és ő maga is a színpadon. Feledhetetlen hangulatot csinál egy-egy fellépésén.
A napokban érkezett a hír, hogy Rihanna, december 8-án Budapesten is fellép!
Rendeld meg Rihanna új albumát! Kattints ide!
|