nlc.hu
Sztárok

Pornósztár lett a 14 gyerekes anya

Vizsgálja a gyámügy Nadya Suleman életkörülményeit. A nő akkor lett világhírű, amikor nyolcas ikreknek adott életet apa nélkül, majd bevallotta: segélyből milliókat költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint Angelina Jolie. Most pedig itt az újabb botránya.

nlc - Sztárok

Az asszonyt, aki nyolcas ikrei születésével immár tizennégy gyermekes édesanyává vált, feljelentették, mivel szomszédai szerint nem törődik gyermekeivel, akik folyamatosan ordítanak. A harmincöt esztendős nő közelében lakóknak állítólag egyetlen nyugodt percük sincsen. Nadya képtelen ellátni egyedül a tizennégy gyermeket, akiknek jó részét mesterséges megtermékenyítéssel, apa nélkül vállalta. Abból 2009-ben már jókora botrány robbant ki, hogy a brit orvosok egyáltalán hogyan engedélyezhették az eljárást egy segélyekből élő, hatgyermekes nőnek, aki egyedülálló?! Mindenesetre a nyolcas ikrek megszületése után Nadya sztár lett, szinte az összes magazin címoldalán szerepelt, s milliókat keresett. Igaz, a pénzt nem a gyerekekre, hanem plasztikai műtétekre költötte, hiszen megszállottan Angelina Jolie-ra akart hasonlítani.

Nadya most megint anyagi gondokkal küzd, a segélyekből nem tudja finanszírozni a csillogó életet, amire olyan nagyon vágyik, dolgozni pedig továbbra sincsen kedve. A nő ezért a közelmúltban fétispornót forgatott, bepelenkázott férfiakkal van együtt, s a botrányos film felkerült az internetre is. A gyámügy vizsgálódni kezdett, könnyen lehet, hogy elveszik a nő gyermekeit.

 

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top