Sztárok

Bochkor Gábor: “Öreg vagyok még egy gyerekhez”

Bochkor Gábor és felesége egyelőre nem szeretnének még egy gyermeket. A rádiós egyenesen öregnek érzi magát ahhoz, hogy újra apa legyen, mégsem zárja ki, hogy egyszer megváltozik a véleménye.

Nem akar több gyereket Bochkor

Nem akar több gyereket Bochkor

Külföldön romantikázott Bochkor és Várkony

Várkonyi Andrea az Aktívnak vallotta be, hogy ő később szívesen vállalna még egy gyermeket. „Többször hallottam már én is magamról, hogy terhes vagyok, de ez nem igaz. Nóri annyi figyelmet igényel most, hogy egyelőre nem szeretnék újabb gyermeket, talán majd pár év múlva” – jelentette ki Várkonyi, akivel ellentétben viszont Bochkor nem így tervezi. „Én néha azt érzem, hogy már túl öreg vagyok még egy gyerekhez, úgyhogy megmondom őszintén, a jelen állás szerint én már nem szeretnék többet, de lehet, hogy később meggondolom magam” – tette hozzá Bochkor Gábor, aki korábban elmondta: Andrea karrierjét sem akarja tönkretenni azzal, hogy rábeszéli egy újabb gyerekvállalásra. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése