nlc.hu
Sztárok
Kelemen Anna a luxusprostik között

Kelemen Anna a luxusprostik között

Kelemen Anna is fent van azon a nemzetközi honlapon, ahol lányok hirdetik szexuális szolgáltatásaikat gazdagoknak. Nem tudni, hogy Annácska régen került-e fel, vagy pedig véletlenül fent maradt, hiszen már korántsem luxuskategória.

Kelemen Anna a kuxusprostik közöttAz internetes honlap, az adultstar.com Magyarországról nem érhető el, így egy segédhonlapot kell igénybe venni, amely elrejti, hogy Magyarországról kapcsolódik az ügyfél az elektronikus szexbazárra. Ötszáz eurótól egészen háromezerig is felmegy a lányok „bérleti díja”. A honlap nagy betűkkel hirdeti, hogy playmate-ek, híres modellek, penthouse-sztárok egyaránt elérhetőek.

A honlapra rámenve egy Nikki Blond nevű pornószínésznő arca lehet ismerős az arra fogékonyaknak, valamint  Kelemen Annáé, aki régi fotójával hirdeti magát, mert hogy napjainkban már nem feltétlenül kérhetne el ezer eurót egy légyottért. Egyrészt mert már annyira nem ismert, másrészt pedig nagyon elhízott az utóbbi időben. 

Annácska az utóbbi időben olcsó pornófilmek sztárja. Amikor megkerestük, hogy miért szerepel még mindig a luxusprostikat hirdető oldalon, ennyit mondott:

„Nem beszélek már erről.”

 

Kelemen Anna a kuxusprostik között

Új magyar modellbotrány Dubajban

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top