
Még több sztárhír, itt! |
Megdöbbentette Stohl Andrást a keddi Blikkben megjelent képsorozat, amelyen tavaly májusi balesetének legsúlyosabb sérültje kerti munka közben szerepel. „Hú, ez váratlan! Bevallom, megdöbbentett, de örülök, mert ez jó hír. Mindig is azt kívántam, hogy Pali bácsi idős korában általam tönkretett életét mihamarabb visszakaphassa. Tudom jól, hogy a földjüket és a munkát szerető emberek lételeme a kerti munka, látni a termés növekedését. Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy Pali bácsi újra olyan egészségesen dolgozik, mint korábban. Ettől a bűnöm nem lett kisebb, és a lelkiismeret-furdalásom sem múlt el, de örülök” – mondta a Blikknek Stohl, akinek ügyét döntőben befolyásolhatja, hogy az új orvos szakértői vélemény mit állapít meg: vagyis hogy maradandó sérülést szerzett-e Kaincz Pál a baleset alatt, vagy pedig nem.
Teljesen érthető, hogy a védelem dolga bebizonyítani, hogy Stohl mindent megbánt, és nem akkora a bűne, de még ha szépen van is becsomagolva, az embernek olyan érzése támad, hogy a Stohl-ügyben lassan az idős Pali bácsi a rosszfiú…
