Sztárok

A villalakók segítenének VV Éván, de ő nem kér belőlük

Mint azt néhány napja megírtuk, egyre nagyobb a baj VV Évával, és nincs, aki megállítsa a törtető lányt. Jól látják ezt a körülötte élők is, de úgy tűnik, egykori ellensége, VV Anikó az egyetlen, aki segítene rajta. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz Éva celebkarrierjével, ha senkire nem hallgat?
VV Éva – ki akadályozza meg a teljes összeomlást? – botrányos videó

A villalakók segítenének VV Éván de ő nem kér belőlük„Lehet, hogy a kamerák előtt nem látszott a szimpátiánk, ám annak ellenére, hogy nem beszéltünk, szerettük egymást Évával. Mindketten makacs természetűek vagyunk, tudom magamról is, hogy nehéz kezelni ezt a tulajdonságot. Ám ha nyomja valami a lelkét vagy tanácsra van szüksége, bármikor a rendelkezésére állok. Szegényt rengeteg támadás éri mostanában, amit néha nehezen dolgoz fel. Botrányos viselkedésével csak árt a karrierjének” – magyarázta a Borsnak Anikó.
Éva azonban nem fogadja meg Anikó tanácsát. Igaz, állítása szerint jólesik neki az őszinte baráti gondoskodás. „A párom, Ádám mellett Anikóval osztom meg az érzéseimet, és jólesik, hogy törődik velem. Van ugyan két gyermekkori barátnőm, de mivel ők nem kívánnak szerepelni, így a celebpartikra többnyire Anikóval járok” – mondta Éva, aki állítólag még Gigivel is összebarátkozott idekint. Tanácsot azonban senkitől sem fogad el…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top