Sztárok

Kokainnal indította a napot VV Péter?

Marihuánán és kokainon élt egy éven keresztül a Való Világ valóságshow veteránja? Ezt állítja egy régi ismerőse, aki állítólag egy éven keresztül dolgozott Péterrel Venezuelában – írja a Blikk.

Kokainnal indította a napot VV Péter?A Való Világ 5 játékosa 22 évesen elindult világot látni, és egy kis brazil kirándulás után Caracasban kötött ki, ahol a régi ismerős szerint nagykanállal falta az életet.Két nap után jöttem rá, hogy VV Péter honnan ismerős – olvasható egy internetes bejegyzésben. – Tíz éve találkoztam vele Caracasban, a magyar ház bárjában „dolgozott” egy haverjával. A munka nagyjából úgy történt, hogy a reggel egy kis kokóval indult, napközben Cuba Libre, este pedig fű. Persze a 45-ös menekültek uralta konzervatív magyar ház mit sem vett észre a magyarországi vendégmunkások tevékenységeiből” – írja az internetes oldalon az a férfi, akinek volt alkalma találkozni Venezuelában Péterrel, és aki képet is közölt a „füstölgő” Péterről. „Hátizsákos országjárásom után jó két napot buliztunk még közösen a tengerparton. Jaj de jó is volt! Ültünk egy bárban, nekem diafilmre lett volna szükségem, a srácok pedig kokót akartak venni. A pincér srác mondta, hogy szerez nekünk mindent. A kokainra három percet kellett várni, a diafilmre pedig két napot” – idézte fel Péterrel közös kalandját a férfi.

A VV játékosának barátja is jól emlékszik azokra az időkre, ugyanis Péter elég sokat mesélt neki a kint töltött hónapokról. Elképzelhetőnek tartja, hogy Péter olykor elszívott egy-egy füves cigarettát, de kizártnak tartja, hogy barátja képes lett volna ilyen állapotban egy éven keresztül dolgozni. „Ő és az egyik barátja üzemeltette a helyi kocsmát, de kizárt dolognak tartom, hogy kábítószeren élt volna… A képről pedig nem lehet bebizonyítani, hogy valóban marihuána van a pipában” – jelentette ki a Blikknek Dávid, Péter jó barátja, aki szerint csak egy irigy lejárató kampány áll a háttérben.

Négy napja még arról cikkezett a Bors, hogy itt megmentette két lány életét Péter egy balesetben …

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top