“Imre, itt a Barátok közt! Három évre aláírunk egy fix összegért”

Kígyózó sor fogad szeptember utolsó szombatján a Barátok közt szereplőválogatás helyszínén, a Campona szomszédságában. Csalódottságom szinte leírhatatlan, amikor a morcos biztonsági őr közli, már csak jövő hét vasárnapra adhat sorszámot, majd befelé mutat. „Benn van minimum százhúsz ember, ennél több nem mehet be ma” – mondja zordan. Nincs mit tenni, felmarkolom a jövő heti bejutást segítő kis cetlimet, és a város felé veszem az irányt. „Te is a castingra jöttél?” – kérdezi egy öltönyben lihegő fiú mellettem. Flegmán közlöm vele, hogy szerintem felesleges az öltöny. Ezt jelként értelmezi: beszélgetni szeretnék, és már nyomja is a sódert. „Színész akarok lenni, ezért utaztam fel Nagyváradról. Otthon is játszok, de még a szüleimmel élek. Éppen ezért akarok Budapestre felköltözni” – mondja, majd hozzáteszi: Van ám náluk is RTL Klub, nézi is a Barátok köztöt. „Nekem Zsolt a kedvencem, szeretnék én is rosszfiút játszani” – húzza ki magát. Inkább nem világosítom fel, hogy a rosszfiú-típusok nem öltönyben járnak szereplőválogatásokra. Különben is ő beszél, szóhoz sem jutok, maximum egy igen-nem meg egy-két kérdés hangzik el a számból. Aztán megérdeklődi (ő mint a szakma bennfentese), hogy olvasópróbát tartottam-e otthon, én meg elképzelem, ahogy párbeszédeket másolok ki a sorozatból és a tükör előtt szavalom: „Én ezt nem érdemlem meg. Nem akartam. Meg akartalak várni. Zsolt, én lefeküdtem a Gézával!” – mondom sírós hangon, majd összerogyok a tükör előtt. Miközben ezen nevetgélek magamban, az Öltönyös meghív kávézni. Nemet mondok, de kedvesen jelzem, talán majd jövő héten, amikor úgyis újra találkozunk.

Alekosz Tündéje megfutamodik

Alekosz Tündéje szövegtanulás közben

Egy héttel később késve érkezem, így a hatalmas tömeg már benn szorong, nekem pedig csak int a biztonsági őr, hogy várjak, Zsuzsa majd kijön, és elmond újra mindent nekünk is. Mármint a bűnös későn érkezőknek, akik az épület előtti lépcsőn üldögélnek. Középre vetődöm, hogy mindenhonnan kapjam az infókat, de azt rögtön látom, hogy az előttünk fel-alá járkáló srác lesz a nap igazi mókamestere. Magamban el is keresztelem Bundásnak, mivel igencsak gyűrött ingét nagyjából köldökig kigombolta, hogy mindenki alaposan szemügyre vehesse burjánzó mellkasszőrzetét. Bundásról ráadásul kiderül az is, hogy időutazó, azt állítja, hogy ő novemberben kapta a sorszámát, ezen mindannyian jól szórakozunk. Ezt látva azonnal le is ül velünk szemben egy kőre, kicsit hátrahajol, fejét a nap felé fordítja, mint egy Playboy-nyuszi. Mellém két csaj ül le, döbbenten látom, hogy egyikőjük Tünde, Alekosz egykori barátnője. „Nekem is húztál sorszámot? De én csak elkísértelek, nem megyek be” – szól oda barátnőjének, aki már percek óta agonizál, hogy mindössze három órát aludt a tegnapi buli után. Kiderül, ők már a Való Világba is jelentkeztek, de az nem jött össze. „Állatok vagyunk, na. Nem baj, indul majd a VV6, megyünk oda is” – nevetgélnek a lépcsőn ülve. A Barátok köztöt illetően azonban már nem olyan elszánt Tünde, hiába biztatjuk kórusban, hogy ne legyen hülye, legalább próbálja meg. Közben kivágódik egy csaj bentről, felszedi a lépcsőről a mellettem ülő pasiját és elindulnak. Útközben még fennhéjázva közli, a színészeket egy keddi próbafelvételre hívták be. Minket azonban a biztonsági őr hív be, megérkezett Zsuzsa, akin látszik, kicsit sem viccel. A profizmussal jövő fellengzős stílus sem hiányozhat, mind megkapjuk a magukét a késésért. De nincs mit tenni, a sorszámot a kezünkben szorongatjuk, úgyhogy beterel minket az épületbe és mindannyian kapunk egy-egy jelenetet. „Olvasópróba lesz, nem kell játszani. Tanuljátok meg fejből!” – hangzik az utasítás. Indulnék kifelé, hogy rágyújtsak, a biztonsági őr azonban elállja az utat: „Jelenettel nem lehet kimenni, hátul van a kert, ott lehet dohányozni” – mutogat a terem vége felé. A társaság nagy része már ott lebzsel, látszik, marha komolyan veszik a feladatot.

Bundás feszít a napsütésben

Az Öltönyöst keresem, de úgy tűnik, feladta. Bundás viszont kijön a kertbe, a mellettem ülő csajok felsikítanak, amikor elindulok felé: „Nehogy ide hívd!” Odaoldalazok hozzá, kedvesen kihúzom a papírt a kezéből és kérdezem, mit keres itt. „Ne vidd el a papírom. Mi az, hogy miért jelentkeztem? Csak úgy!” Kérdeznék még, de rám förmed: „Nem kell hátráltatni!” Visszamegyek a lányokhoz, egyikőjük Tünde barátnője, aki már elválaszthatatlan tőlem, a másik pedig egy fiatal csaj, akit azzal etettem a kertbe érkezve, hogy majd én segítek neki tanulni, leszek a párbeszédében a másik fél. Az ő intelligenciaszintje azonban kiütötte a plafont, s logikusan kikövetkezteti, hogy újságíró vagyok, ráadásul kiderül, olvasta a Sütő Enikő-féle modelliskolás belógást. Tamara lebukott, ő azonban kedvesen hallgat minderről. Közben fél szemmel próbálok tanulni is, a szerepem szerint Kati vagyok, aki a pasijával megérkezik a piramisok lábához, és egy autóból kihajolva magyaráz.

Tibi már várja az ebédet

Beindul a válogatás, hamar belecsöppenek a magukat esélytelennek gondolók társaságába. „Én egy nemért jöttem ide, mégis azt mondták, hogy maradjak – mondja egy szemüveges csaj, aki elsőként ment be a válogatásra. – Hatalmas műfajváltás lenne ez nekem, 2002 óta pénztárban ülök. Még a hajléktalanok is hozzám állnak, mert mosolygok rájuk. Pont emiatt raktak ki három év után az egyik multi üzletlánc kasszájából, mert szerintük lassan dolgoztam, hiszen beszélgettem a vevőkkel. Ott csak azt figyelik, hány terméket húzok le egy perc alatt. De sok lehetőségem nincs” – mutat magára. A teltnél kicsit teltebb hölgy ül velem szemben. „Abbahagytam a középiskolát egy súlyos betegség miatt. Egy év után megműtöttek, de három hét alatt negyven kilót híztam. Azt mondták, szokjam meg a súlyomat. Már abba is beletörődtem, hogy nem lehet gyermekem, igaz, nincs is kitől. Már öt éve egyedül vagyok, nem tetszik senkinek a fizimiskám” – mondja. A másik hölgy nádszálvékony, ő teljesen más miatt számított elutasításra. „Azért jöttem el, hogy megnézzem, az agysejtjeim mennyire pusztultak el, mert az elmúlt 14 hónapban csak gügyörésztem” – nevet. Ő ugyanis egy kétéves kisfiú édesanyja. „Annyira izgultam, hogy majd kiesett a kezemből a papír. De miért ne jelentkeztem volna? Attól, hogy anya vagyok, nem vagyok nulla ember” – mondja elszántan, majd a szemüvegeshez fordul és megkérdezi, tanulnak-e majd együtt. „Akkor Ili akarsz lenni? Én meg a Teri voltam, úgyhogy mondjad” – szól oda, én meg elképedve figyelem őket. Ők itt mind magolnak, én meg a második sorig jutottam a szövegemben: „Persze, az ufók.” Elcsípekegy beszélgetést: „Ha ennyire nem fűlik a fogad a főzéshez, akkor rendelj kaját!” – szól oda egy csaj a másiknak. „De már megígértem Tibinek!” – hangzik a válasz, én meg elképzelem, ahogy egy pocakos Tibi atlétában várja otthon az asszony főztjét. Közben két srác sétál ki, odaszólok nekik, hányadikak. „Százharminc!” – hangzik a válasz kórusban. Testvérek, Győrből jöttek. Míg a kicsi magol, a nagyobbik tesó elfekszik a padon, és élvezi az októberi napsütést. Majd hirtelen felül, s közli a legmeglepőbb dolgot: „Egy részért itt nem fogok szerepelni. Nem úgy van az, hogy szólnak és egy részért bejövök. Én csak kompletten, ha hosszabb távon tudunk egymással dolgozni az RTL Klubbal. Egy részért nem szerződök le. Ha azt mondják: Imre, figyelj, itt a Barátok közt! Három évre aláírunk egy fix összegért, akkor elgondolkodom rajta” – mondja halálosan komolyan.

Zsuzsa cigizik, Tamara besült

„Halál normálisak. Bemész, elmondod a szöveged, megmondják igen vagy nem, és kijössz. A párbeszéd másik felét Zsuzsa olvassa. Egyébként cigizett közben, kicsit rossz volt, mert én nem dohányzom” – regéli az anyuka. Én következem, minden beigazolódik. A Zsuzsának nevezett bennfentes tényleg olvas és tényleg cigizik. Csak az “elmondod a szöveget” rész nem stimmel: körülbelül a szöveg feléig jutok, addig sikerült megtanulni a sorstársakkal való barátkozás mellett. Vörös a fejem, idegességemben vihorászok. “Köszönjük, nem” – gyorsan kidobnak. A 130-as még utolér a buszmegállónál, és megkérdezi, mennyibe kerül a jegy a Tropicariumba. „Ki akarunk jönni, de nem tudom, van-e nálunk elég pénz kajára is, meg a halakra is” – magyaráz, miközben megérkezik a busz és fellépek rá. Utánam kiált: „Mi a neved?” Nehezen állom meg, hogy ne kiabáljak le: „Tamara vagyok, és rettegjetek, mert még visszatérek!”