Az új filmedben egykori bokszolót alakítasz. A zenés színházi gyakorlatod segített a mozgás betanulásában?
Nagyon sokat segített. Azt a jelenetet, amelyben a robottal árnyékbokszolok, úgy vettük fel, hogy a robotot egy gólyalábakon álló ember alakította. Kettőnknek egyszerre, összhangban kellett mozognunk. Ennek a jelenetnek pontos koreográfiája volt, amit ugyanúgy kellett megtanulni, mint a színpadi táncos számokat. Úgy vélem, a küzdelemhez a legjobb edzésmódszer a tánc. Például amikor a filmben megütnek, akkor a felvételnél el kellett tudnom játszani azt, hogy az ütéstől a fejem hátrahanyatlik. Ehhez képesnek kell lenned arra, hogy irányítsd a testedet. Az pedig a tánc segítségével megy.
A filmben szó esik a sportban lévő piszkos üzletről… Megváltoztatta ez a film a hozzáállásodat a sporthoz?
Nem. Imádom a sportot, nem tudsz nekem olyan rosszat mondani róla, hogy ez megváltozzon. Tudom, hogy üzleti érdekeltségek is vannak benne, és ezt persze lehet cinikusan is értelmezni. De ettől nekem a sport még tiszta dolog marad. Vannak olyan sportok, amelyekhez nem is kell agyon edzenie magát az embernek. Egyszer Kanadában forgattunk, és leállás közben néztük a tévét. Minden csatornán curling ment. Felkeltették a figyelmemet, elkezdtem curlingezni. Ebben a sportban nemtől, kortól, fizikai testalkattól függetlenül bárki lehet jó játékos. Londonban meg a dartsbajnokság kötötte le a figyelmemet.
„Szerettem volna, hogy a vásznon úgy nézzen ki, mintha tényleg képes lennék egy normális ütésre” (A Vasököl című filmje bemutatóján) |
És mi a helyzet a boksszal? Rajongó vagy?
Igen, az vagyok. A szerep kedvéért még külön edzésekre is jártam New Yorkban. Szerettem volna, hogy a vásznon úgy nézzen ki, mintha tényleg képes lennék egy normális ütésre. Az edző, amikor először találkoztunk, azt mondta, olyan edzéseket tart majd nekem, mintha címmeccsre készülnék. Imádtam.
Az édesapám a brit hadsereg bokszbajnoka volt. Imádott bokszolni, és rengeteget mesélt nekünk erről a sportról. De amikor én és a tesóm éppen nagyon gyepáltuk egymást, akkor azért visszafogott minket.
Evageline Lillyvel, filmbéli partnereddel is öklöztél? A karja úgy néz ki, mintha ő is edzett volna.
Soha nem húznék újat Evangeline-nel. És mindenkinek azt tanácsolnám, hogy ne szórakozzon vele. Nála van az erő.
A karaktered valamelyest cinikus pasi. Mennyire nehéz a való életben a sajtó és az üzleti dolgok mellett nem cinikusnak lenni?
Az embernek küzdenie kell az ellen, hogy ilyenné váljon. Például nézhetnék cinikuson a filmiparra, de egy másik szemszögből meg tekinthetek rá úgy, hogy egy olyan területen dolgozhatok, amely igenis érdekel. Szerintem a cinikusság a csalódottság eredménye. Ha az ember azt érzi, hogy nem érte el, azt, amit szeretett volna, nem úgy él, ahogy szeretne, akkor megkeseredik. Egyszerűbb cinikusnak lenni, mint tenni valamit és megküzdeni a félelmeinkkel.
„A legtöbb dolog, amit csinálok, az a fiam számára ciki” |
A filmben egy apát alakítasz, aki konfliktusba keveredik a fiával. A te gyerekeid úgy gondolják, hogy menő apukájuk van?
Áh, dehogy. Nemrég turnézni voltam egy önálló esttel. Torontóban léptem fel, és egy vasárnap a gyerekeim is eljöttek az előadásra. A műsorban énekeltem egy dalt a feleségemnek, és eközben magamhoz húztam őt. Hát, ami a fiam arcára volt írva, az mindent elmondott… Szeretek táncolni, de tudod, én vagyok Rozsomák, így a tánc nem menő… A legtöbb dolog, amit csinálok, az számára ciki.
Három vagy négy jótékonysági akcióban is érintett vagyok. Most azonban csak egyet fogok megemlíteni, amelyről még nem sokat beszéltem. Ebben a hónapban indítjuk el a Laughing Man Coffee and Tea nevű vállalkozásunkat. Ezt a kezdeményezést két férfi inspirálta. Az egyikük a Nobel-békedíjas Muhammad Yunus, a másik pedig Paul Newman. Olyan üzletbe szerettem volna belevágni, amellyel jó ügyet szolgálok, és amelynek a népszerűsítéséhez fel tudom használni a nevemet. A kávék, teák eladásából származó bevételt jótékony célokra fordítjuk: az oktatást támogatjuk majd belőle.