nlc.hu
Sztárok
Rákkal küzd a Dallas Jockey-ja

Rákkal küzd a Dallas Jockey-ja

J. R. Ewing megformálójának már másodjára kell megküzdenie a halálos kórral.

Borzasztó! Rákos a Dallas Jockey-ja!„Jockey Ewingként mindent megúsztam – vesztegetést, zsarolást, házasságtörést. De én rákos lettem!” – írta Hagman közleményében, amiben azt is tudatta rajongóival, hogy a hétfőn kezdődő forgatásokon részt fog venni. „Az új Dallas-részek forgatása alatt is kapni fogom a kezelést. Nem is lehetnék jobb helyen, mint ott, ahol annyira szeretek dolgozni, olyan emberekkel, akiket nagyon szeretek. Különben is, mint azt tudjuk, Jockey-t nem lehet lenyomni!” – mondja Hagman, aki az 1990-es években nemcsak a rákkal küzdött meg, hanem májzsugort követő transzplantáción is átesett. „Ez az egész megpróbáltatás közelebb hozta egymáshoz a családunkat. Most vannak a valaha volt legjobb beszélgetéseim a gyerekeimmel. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy ráüvöltöttem a húgomra, Hellerre. Másnap reggel bocsánatot kértem tőle. Azt hitte, megőrültem, pedig csak hálás vagyok, amiért mindannyian körülöttem vannak” – mondta Hagman, akit támogatásáról a sorozat gyártó TNT is biztosított. „Alig várjuk, hogy Larry újra visszahozza a televíziózás legérdekesebb, legösszetettebb és legellentmondásosabb karakterét a képernyőre” – írta munkaadója a közleményében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top