Sztárok

VV Shadit is a börtön edzette meg

Mindössze kilencéves volt, amikor édesapját rácsok mögé zárták, és ő lett a családfenntartó.

VV Shadit a börtön edzette megMiután VV Shadi édesapját lecsukták, a fiú édesanyja úgy döntött, erős nő lesz, és egyedül folytatja tovább az életét. „Shadi magára vállalta a férfi szerepét, pedig még olyan kicsi volt. Én is dolgoztam természetesen, de ő valamiért úgy érezte, segítenie kell nekem. Mindennap iskola után egy bevásárlókocsival járta a környéket, újságokat, papírokat gyűjtött, amit utána bevitt a MÉH-be, ahol nagyjából ezer forintot kapott. Soha nem költötte el magára, mint más korabeli gyerekek, hanem hazaadta nekem. Nemegyszer előfordult, hogy abból a pénzből főztem vacsorát” – mesélte a Blikknek az édesanya. Shadi tehát korán felnőtt, hiszen rajta kívül még egy öccse is volt, akit édesanyjuknak el kellett tartani. A fiú és édesapja kapcsolata azóta rendeződött, bár a férfi a szabadulása után hazaköltözött Jordániába. A vasárnap esti kiválasztáson egyébként Csabi mellett a visszafogott Shadi is nagyon esélyes arra, hogy ő kapja a legtöbb jelet.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése