Cristofel nem tud napirendre térni afelett, hogy a nézők Csabák juttatták vissza a villába. Elmondása szerint mindent bedobott azért, hogy visszamehessen. „Imádtam színészkedni, megmutatni az országnak, hogy főszereplő vagyok. Elkeseredett vagyok, olyan ez, mint egy rossz álom” – panaszkodott a bulvárlapnak a 18 éves kubai fiú, akinek még az öngyilkosság is megfordult a fejében a párbaj alatt. „A stúdióban hirtelen még az is eszembe jutott, hogy véget vetek az életemnek. Azt gondoltam, én leszek az első, aki öngyilkosságot követ el egy tévéműsor élő adásában” – vallotta be Cristofel, aki igyekszik mindent megtenni, hogy ne felejtsék el a nézők. Gyerekkora óta színész akart lenni, úgy véli, megvan hozzá minden adottsága, így egyetlen felkérést sem fog visszautasítani, legyen szó akár reklámszereplésről.
Sőt, talán még a korábbi VV-széria nyertese, Alekosz is beveszi a készülő pornófilmjének a szereplői közé, hiszen lepedőakrobatikájából már kaphattak ízelítőt a nézők…