Sztárok

A röplabdás, a hegymászó és az énekesnő sztármama

Lilu, Peller Mariann és Demcsák Zsuzsa. Mi a közös bennük azon kívül, hogy mindhárman sikeres műsorvezetők? Az, hogy méltán büszkék mamáikra, akik egyöntetűen azt vallják: ötven körül sem áll meg az élet!

„Hihetetlen energia van a mamámban”
Lilu és édesanyja, Kovalcsik Krisztina

A röplabdás, a hegymászó, és az énekesnő sztármamaNagy segítség a mindennapokban Lilunak az édesanyja, hiszen amíg ő és férje a tévében dolgoznak, a nagymama vigyáz a család szeme fényére, Dávidra. Azonban nem csupán emiatt különleges nagymama Krisztina. Lilu már csaknem felnőtt nő volt, amikor édesanyja rátalált a hegymászásra. „Ez lett anyukám szenvedélye, ezzel borzolja a családunk idegeit – meséli mosolyogva Lilu, az RTL Klub műsorvezetője. – Tudom, milyen fontos a hegymászás számára, hiszen a túrák hihetetlen energiákat szabadítanak fel benne, de mi féltjük, hiszen többször volt már hegymászó-balesete, és ő számunkra egy igazi kincs. Mindemellett nagyon büszkék vagyunk rá, már csak azért is, mert az életszeretete meghazudtolja a huszonévesekét.” Krisztina azt mondja, ha az embernek már nincs kicsi gyereke, és a hivatásában is elérte mindazt, amit szeretett volna, új kihívások után kell néznie ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. „Én mindig is szerettem egyedül kóborolni a természetben, ahol rengeteg a szépség, és az ember gondolatai letisztulnak, szinte újjászületik. Az évek során egyre nagyobb lélegzetű túrákra indultam, míg végül addig »fajult« a helyzet, hogy egy hegymászó-tanfolyam után már más országok magas, hófödte hegycsúcsaira is eljutottam, ami elmondhatatlanul jó érzés volt. Tavaly egy alkalommal mindkét lábam eltörött, de egy pillanatig sem futott át a fejemen, hogy abbahagyom a mászást. Míg lábadoztam, gondolatban készültem, most pedig már a Mount Everest meghódítására edzem. Az ötven fölötti létnek nagyon sok szépsége van, csak észre kell venni!” – mesélte büszkén Krisztina.

„Mai napig édesanyám a család motorja”
Demcsák Zsuzsa és édesanyja, Demcsák Mária

A röplabdás, a hegymászó, és az énekesnő sztármamaA TV2 népszerű műsorvezetője nem is tudja, mihez kezdene a mindennapokban édesanyja odaadó segítsége nélkül. Igaz, a mamája a mai napig aktívan dolgozik, mint az egyik vezető gazdasági magazin főszerkesztője, ám emellett alaposan kiveszi a részét az unokázásból is. „Egyszerűen bámulatos édesanyám teljesítménye a mindennapokban – meséli Zsuzsi. – Mai napig ő a család motorja. Hétköznap dolgozik, hétvégén pedig rendszeresen hatalmas családi ebédet rendez nekünk. Amikor nála vagyunk, a mai napig gyereknek érezhetem magam, lehull a vállamról minden probléma. Felnézek rá a nevelési módszerei és a konyhaművészete miatt is, ahogyan helytáll a házasságában és az élet minden területén. Ha ő és a sok segítsége nincs, biztosan nem írhattam volna meg a közelmúltban megjelent szakácskönyvemet, ami kifejezetten kisgyermekes szülőknek szól” – mondja Zsuzsa, akinek édesanyja teljesen meghatódott lánya szavaitól. „Jólesnek Zsuzsa szavai, számomra azonban mindez természetes, hiszen a kisgyermekes dolgozó szülőkre olyan sok teher hárul nap, hogy úgy érzem, az a jó, ha Zsuzsi legalább nálam megmaradhat örök gyereknek. Én pedig mindent elkövetek, hogy sokáig aktív és fitt maradhassak, s ezáltal szerves része az ő életüknek. A mai napig tornázom, szenvedélyes röplabdás vagyok, ami egyébként a lányomról is elmondható, és odafigyelek az étkezésemre is. Szerencsére a testsúlyommal sosem volt gondom, ez genetika, így rendkívül könnyen szaladgálok az unokák után. Nagyon szeretem, ha nálam vannak, és szerencsére Zsuzsival egyeznek a nevelési elveink, úgyhogy nincs vita, de én olyan anyós és nagymama vagyok, aki jön, segít, ha szükség van rá, ám tudja, mikor kell visszavonulót fújni” – mosolyog Demcsák Mária.

„Olyan örömmel szeretném megélni a mindennapokat, ahogyan ő teszi”

Peller Mariann és édesanyja, Peller Anna

A röplabdás, a hegymászó, és az énekesnő sztármamaMariann és édesanyja, Anna, mindketten nagyon vigyáznak az egészségükre. Rengeteg gyümölcsöt, zöldséget fogyasztanak, és ha felhívják egymást, szinte köszönés után azonnal kérdezik egymástól: „bevetted a vitamint?” Nem is csoda, hiszen mindkettejüknek szüksége van az energiája: a műsorvezetéshez és az énekléshez – ugyanis Mariann anyukája mai napig a dalaival járja a világot. „Azt gondolom, attól, hogy az ember már nem húszéves, szinte ugyanúgy élvezheti az életet, mintha annyi lenne – mondja Anna. – Én rendkívül élvezem a koromat, megtehetek olyan dolgokat, amiket akkor nem, amikor a gyerekeim még kicsik voltak. Nemrégen tértem vissza például Amerikából és Kanadából, ahová már nem először hívtak meg énekelni, és szenzációsan éreztem magam, mert már vártak. Sok fellépésem van itthon is, a színpad a mai napig hatalmas energiát ad nekem, a közönségem pedig rengeteg szeretetet. Amíg ezt érzem, folytatni fogom a munkát. Igyekszem figyelni arra is, hogy nő maradjak, hiszen mai napig fontos nekem, hogy jó formában lépjek színpadra, és persze, tetsszem a lányaim apjának. Hetente több alkalommal tornázom, odafigyelek a szépségápolásra és az étrendemre is. Be kell látni, ma már sokkal könnyebben felszaladnak a kilók, mint húsz évvel ezelőtt.” „Nagyon-nagyon büszke vagyok anyukámra – veszi át a szót a Story4 műsorvezetője. – Ha majd az ő korába lépek, én is olyan örömmel szeretném megélni a mindennapokat, ahogyan ő teszi. Sokan keseregnek az évek múlásán, ám ez nagy hiba, hiszen minden kornak megvan a maga szépsége, csak észre kell venni. Ő számomra az élő példa arra, hogy család mellett is szárnyalhat egy karrier, valóra válhatnak az álmaink, és kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben akkor is, ha nem vagyunk már kifejezetten fiatalok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése