Sztárok

Igazságtalan döntés az X-Faktorban

Muri Enikő és Tarány Tamás versengett egymással az X-Faktor döntőjében. A mentorok nehéz helyzetbe kerültek, egy ponton túl már nem születhet igazságos döntés ennyi jó hangú énekes között.

Igazságtalan döntés az X-FaktorbanKeresztes Ildikó 15-20 évet várt saját bevallása szerint arra, hogy szülessen egy olyan férfitorok, mint Tarány Tamásé. Geszti Péter mégis döntetlen helyzetet teremtett szombat este, így végül a nézői szavazatok alapján távozott Tarány Tamás. A mentorok nem merték vállalni a felelősséget, és ezt mind meg is indokolták azzal, hogy bármelyik választás igazságtalan. „Mindkettőtök rajongója vagyok. Enikő, pont annyira itt a helyed, mint Tamásnak” – mondta Malek, és Nagy Feró is csak a fejét csóválta. Azzal, hogy Geszti Péter visszadobta a labdát, rávilágított arra, hogy igazából lehetetlen választani Muri és Tarány között, hiszen mindkettőjük egyformán tehetséges énekes. „Enikő elképesztő, Tamás elképesztő” – mondta Geszti, így az egykori biztonsági őr azzal a tudattal mehetett haza, hogy kiesése csak a tehetségkutatók velejárójának köszönhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top