Sztárok

Eltűnt a csúcsgázsi a Megasztárban

Az új tehetségkutató kicserélődött csapata kevesebbet kap kézhez, mint a korábbi széria zsűrije.
Ennyi a gázsijuk a Megasztár-zsűrinekFeleakkora gázsiból megúszta a TV2 a Megasztár 6. zsűrijének összeállítását, mint a korábbi két szériában. A korábban pletykált 6-7 milliós zsűrigázsik alaposan megcsappanhattak, bár még így is többmilliós összeggel lehetnek gazdagabbak a zsűritagok, az átlag 4 millió forint. A Blikk információi szerint a zsűritagok nagyjából 300 ezer forintot kapnak adásonként, míg Bochkor Gábor – aki a rádiós munkáját is folytatja a tehetségkutató alatt – állítólag felével több fizetést kap, mint a társai, a fizetése akár a félmilliót is elérheti. A Bors úgy tudja, hogy a zsűritagok – amelynek soraiba Kasza Tibi is nagyon be akart kerülni – idén pluszfeladatot is kaptak: segítik a versenyzők felkészülését. Például Mester Tamás – aki eleinte nem akarta elvállalni a felkérést – nemcsak szakmai tanácsokkal látja el a tehetségeket, hanem figyel a versenyzők pszichés és mentális állapotára is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése