Sztárok

Muri Enikő Nagy Sándorral csókolózott

Amióta Muri Enikő szakított focista párjával, nincs új udvarlója. Csókból azonban nincs hiány, hiszen az Én, József Attila című darabban a sármos Nagy Sanyi oldalán játszik.

Muri Enikő Nagy Sándorral csókolózottSzerelmespárt alakít Muri Enikő és Nagy Sándor, az Én, József Attila című darabban. Enikő József Attila szerelmét, Vágó Mártát alakítja majd, Nagy Sándor pedig a költő bőrébe bújik. Az X-Faktor versenyzőjének nem ez az első színházi szerepe, A Szegény gazdagok című előadásban már jeleskedett. A szakmai rutin ellenére azonban a fiatal énekesnő zavarba jött a csókjelenetektől. „Természetes, hogy Enikő egy picit zavarban volt az első próbákon, az intim jelenetek néha még nekem is kihívást jelentenek. Nagyon jó Enikővel dolgozni, együttműködő, igazán kedves lány!” – mesélte lelkesen Sanyi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top