Sztárok

Elátkozták VV Péter férfiasságát

Újabb fejezetéhez érkezett a Péter–Veronika–Cristofel szerelmi háromszög. A hírek szerint Veronika Péterhez költözött, de gyakran átveri. Ám a valóságshow-veterán sem egy szent: megcsalta Veronikát, még pedig egy boszorkánnyal – írja a Bors.

Elátkozták VV Péter férfiasságátPéter barátja szerint Veronika kihasználja és hülyének nézi mindkét férfit. Állítja, a lány minden bizonnyal beköltözött Péter lakásába, mert mindenhol az ő cuccait lehet látni. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy több alkalommal ott aludt. „Teljesen egyértelmű, hogy szexelnek” – jelentette ki Dávid. Arról viszont meg van győződve, hogy Veronika az, aki a szálakat mozgatja. „Ez a lány nagy játékos! Dróton rángatja mindkét fiút. Pétert a szexuális vonzalom hajtja Ronihoz, Cristofel azonban halálosan szerelmes – hangsúlyozta. Elmondása szerint a fodrásznak készülő Veronika Pétert és a kubai fiút is folyamatosan átveri, és hazudozik nekik. Mindenesetre nem félti a barátját, mert azért más lányok is fel-felbukkannak az életében. Legutóbb például egy wicca-boszorkánnyal feküdt le, megátkozta Pétert, aki a villában Eszter körül is sündörgött: ha ugyanis még egyszer szexel Veronikával, nem fog többé működni a valóságshow-veterán szerszáma – az átok szerint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése