Sztárok

Modellek vetik rá magukat VV Attilára

A pénz, a lakás és az autó mellé már nők is biztosítva lettek a számára, még szépségversenyről is jelentkeztek leendő barátnőnek. A Péter által begyűjtött lányok már alig várják, hogy találkozhassanak a Való Világ győztesével – írja a Blikk.

Modellek vetik rá magukat VV AttiláraVV Péter betartotta az ígéretét, mondván nőt szerez barátjának, Attilának, akinek hét éve nem volt barátnője. A valóságshow-veterán a kiesése óta folyamatosan a castingolta a Kinga-hasonmásokat. Többek között egy szépségversenyről is begyűjtött olyan lányokat, akik szívesen megismerkednének Attilával. „Egy igazi csajozós estével szeretném meglepni Attilát. (…) Szeretném, ha végre azt érezné, hogy érte is tudnak rajongani, ráadásul nem is akármilyen szépségek” – jelentette ki Péter. Elmondása szerint a hét végi szépségversenyen pár lánynak felajánlotta, hogy bemutatja a barátjának, mire ők teljesen odáig voltak.  „Két napon keresztül folyamatosan azzal bombáztak, hogy meséljek Attiláról” – árulta el Péter, aki azt tervezte, hogy első éjjel nála alszik majd Attila.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top