Sztárok

Kiderült, mi ellen harcol évek óta Árpa Attila

Folyamatosan vívja csatáját a kopaszodás ellen a macsósnak tartott tévés szakemberből lett rendező-műsorvezető, aki újabban a színészettel is foglalkozik. Hajbeültetésre jár, hogy ne jusson Bruce Willis sorsára – írja a Bors.

Kiderült, mi ellen harcol évek óta Árpa AttilaAhogy sok férfi életét, úgy Árpa Attiláét is megkeseríti a kopaszodás. A Szerencsekerék műsorvezetője eddig ugyan titkolta, hogy hajbeültetésen esett át, ám egy, az interneten felbukkant videó „leleplezte”, hogy ő is a kopaszodás ellen harcol. „Kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy Bruce Willis-féle szerepeket fogok vállalni a következő években. Ekkor jelent meg a műtét lehetősége előttem, megcsináltattam, s pár hónapra rá egy országos tévében ugrálgattam és énekelgettem” – magyarázta a kisfilmbe, utalva A Nagy Duettben nyújtott alakítására. Elmondása szerint nem tartja cikinek vagy szégyellni valónak a műtétet, ráadásul egy újabbat is fontolgat, mert a koponyája tetején is gyérülni kezdtek a hajszálak. A hajbeültetést csupán hiúsági okokból választotta, mert a külsejéből szeretne megélni a következő néhány évben, s akkor nem mindegy, hogyan néz ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top