Sztárok

Nem vehetik el Alekosz lakását

Valóban szerződést szegett, nem vehetik azonban el a Való Világ korábbi nyertesének nyereménylakását – mondja egy szakértő.

Nem vehetik el Alekosz lakásátAlekosz minden bizonnyal súlyos kártérítést fizet majd az RTL Klubnak, amiért elment szerepelni a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorába, nyereménylakását azonban valószínűleg megtarthatja. „Nyilván köttetett egy szerződés, amiben biztosan kikötötték, hogy nem mehet konkurens csatornához. Ha ezt megszegte, fizetnie kell kártérítést, de a jog szerint nem vehetik el a lakást, csak akkor, ha ez a szerződésükben szerepel” – mondta el a Borsnak dr. Gerencsér András ügyvéd. Az ügyvéd szavaival ért egyet Alekosz is, aki harcol a lakásért, még akkor is, ha a többi villalakó árulónak tartja. Jerzy, az akkori játék ezüstérmese azonban fura mód igényt tartana Alekosz lakására. „A remény hal meg utoljára, még bízom benne, hogy megkaphatom a lakást. Nem élem bele magam, de nagyon klassz lenne. Szerintem ötvenszázaléknyi esélyem van, hogy egyszer a tulajdonosa lehetek” – mondta a fiú a Borsnak. Az nem derül ki, hogy mi alapján formál jogot, de az eddigiek alapján semmi esetre sem fog hozzá kerülni a lakás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top