nlc.hu
Sztárok
Alföldi letiltotta Stohlt

Alföldi letiltotta Stohlt

A Nemzeti Színház igazgatója megelégelte a Stohl András körüli felhajtást, és eltiltotta a további bulvárszerepléstől. A színész ezért nem lehetett jelen az ügyvédjéről szóló könyv bemutatóján – írta a Bors.

Alföldi letiltotta StohltStohl András nem jelent meg védőügyvédje, dr. Ruttner György könyvbemutatóján. A hivatalos változat szerint a színész éppen próbált, ám a bulvárlap úgy tudja, Alföldi Róbert – aki fenyegetéseket is kapott a börtönviselt színész visszafogadása miatt – igyekszik távol tartani a kollégáját a bulváreseményektől, ezért arra utasította az újra színpadra állt Stohlt, hogy kevesebbet szerepeljen bulvárújságokban és -műsorokban – értesült a Bors. „András azért nem jött el, mert nem tehette meg. Információim szerint az igazgató nem örül neki, hogy sokat szerepel a bulvárban” – jelentette ki az ügyvédje a szerdai könyvbemutatón. A bulvárlap értesülései szerint Alföldi ugyanis attól tart, hogy Stohl neve „elkopik” a sok szerepléstől, és a közönség már nem művészként, hanem bulvárhősként tekint rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top