Sztárok

VV Attila és Péter meglátogatta az összevert Veronikát

A Való Világ-játékosokhoz is elért a hír, mely szerint Cristofel megverte Veronikát. A lány most kórházban van. Attila készül meglátogatni, Peti már járt bent a Veronikánál. Eszter pedig úgy nyilatkozott, hogy egykori játékostársa mindenben számíthat rá.

VV Attila meglátogatja az összevert VeronikátSziasztok! Én csak az éjjel tudtam meg, hogy mi történt Veronikával. Elérni már nem tudtam, de ma mindenképpen megpróbálok bemenni hozzá. Mivel részleteket én is csak annyit tudok, ami a neten megtalálható, így most csak annyit írok, hogy nagyon megdöbbentett, amit Cris tett, és mindenben Veronika mellett állok” – írta hivatalos Facebook-oldalára Attila. A VV-győztes reakciója érthető, hiszen a végjátékban Veronika maximálisan őt támogatta, kampányolt mellette, és akár Cristofellel is szembeszállt Attila miatt.

Veronika a játék után még két emberrel tartotta szorosabban a kapcsolatot, Eszterrel és Péterrel. Eszter a Nők Lapja Café munkatársától értesült az eseményekről. „Megdöbbentett a hír, de mivel nem ismerem a részleteket, nem akarok igazságot tenni. Veronika mindenben számíthat rám, mellette állok” – mondta megkeresésünkre Eszter.

VV Péter sem szakadt el Veronikától, ő, amint értesült a verésről, azonnal bement a kórházba. „Kicsit hamarabb voltam bent Veronikánál, mint a sajtó…” – kezdte a valóságshow-veterán, aki elfogadhatatlannak tartja azt, ha egy férfi megüt egy nőt. „Veronika nem nyugodt, még most is zaklatott. Rossz érzés azt látni, hogy ez a törékeny kiscsaj összetörve, összeverve fekszik egy kórházban” – magyarázta Péter.

Ma reggel számoltunk be róla, hogy Veronika  kórházba került, miután volt barátja, Cristofel megverte őt. A lány és édesanyja elmondása szerint a kubai fojtogatta, megrugdosta, orrba verte őt. Cris viszont „csak” egy pofonra emlékszik. Az ügyben nyomoz a rendőrség. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top