Sztárok

Brutális: VV Veronika szerint rugdosta, fojtogatta őt Cristofel

A kubai fiú már megbánta, hogy rátámadt exére, akit mentő vitt kórházba. A bántalmazott VV-s lány szerint volt párja, akit már fel is jelentettek a rendőrségen, bekattant, és csak ütötte-verte.

Ezért verte meg brutálisan Cristofel VeronikátKórházba kellett szállítani VV Veronikát, miután egykori szerelme megverte. Ugyan a napokban már szakítottak, csütörtök délután azonban ismét találkoztak, a találkozás pedig verekedésbe torkollott. A korábban már az esküvőt tervezgető Cristofel elismerte, hogy kezet emelt exére, s ezt már nagyon bánja. „Megütöttem, nem tagadom. Rettentően feldühített (…) Ezúttal olyan indulatokat hozott ki belőlem, amelyeknek már nem tudtam parancsolni. Veronika sajnos nem érzi a szavainak a súlyát, és olyan dolgokat vág a másik ember fejéhez, amiket nem lenne szabad” – magyarázta bizonyítványát a kubai macsó a Blikknek. Mindenesetre már szánja-bánja a tettlegességet, és elmondása szerint a jövőben, amikor csak találkozni fog volt kedvesével, minden egyes alkalommal elnézést kér majd tőle. A bántalmazásból azonban úgy tűnik, rendőrségi ügy lesz, Veronika anyja ugyanis feljelentette lány exét.

A tettlegességről azonban más-más véleményen vannak a szerelmesek: míg a kubai azt állítja, hogy csak egyet ütött, addig a lány és az anyja brutális verést emleget, amelynek következtében Veronika még az eszméletét is elvesztette. „Brutálisan bántalmazta a lányomat. Ököllel ütötte, orrba verte, rugdosta, fojtogatta, kést szorított a torkához, s azt mondta, ha szól a rendőrségnek, kinyírja. Majd lefejezte Veronika kedvenc plüssállatát” – hangsúlyozta Veronika anyja, az eset után ugyanis a lánya tőle kért segítséget. A VV-s lány nem érti, exe mitől kattant be egyik pillanatról a másikra. A Bors úgy tudja, a kubai fiú azon pöccent be, hogy amikor lebutázta volt barátnőjét, az kidobta Cristofel cuccait az ablakon. A VV-s fiú azonban csak tagadja, hogy brutálisan megverte volna, mint mondta a Borsnak, „csupán” megpofozta a lányt, kétszer a falra nyomta, és megrúgta a lábát.

Veronika azonban még mindig találgatja, mi miatt is esett neki exe. „Nem adtam okot rá, hogy ideges legyen, nem hecceltem. Én is csak találgatok, de talán azon hergelte fel magát ennyire, hogy nem adtam neki lakáskulcsot. (…) Úgy viselkedett, mint egy őrült” – panaszkodott a jelenleg fodrásznak készülő Veronika a Blikknek. A szerelmesek egyébként nem első alkalommal ugrottak egymásnak, már a valóságshow döntője után is összebalhéztak és verekedtek, erről a Nők Lapja Café számolt be először!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top