Sztárok

Kibukott, háborgott Hajdú Péter

Áll a bál! Hajdú Péter Frizbi című műsorának vendége volt a friss könyves Szabó Győző. A színész szerdán, a felvételen beszélt egykori drogfüggőségéről, majd pénteken besétált Sebestyén Balázs rádióműsorába és ott is elmondta, amit akart. Csakhogy a Frizbi vasárnap kerül adásba, így Balázs beelőzte Hajdút.

Kibukott, háborgott Hajdú PéterEzzel a lépésével viszont Szabó Győző magára zúdította Hajdú Péter haragját. „Felháborít, ami történt. Először Damu Roland tette meg ezt velünk, most pedig Szabó Győző… Ráadásul kiemelt honoráriumot kért, amit mi meg is adtunk neki. Ennek fejében írta alá a szerződést, amiben benne foglaltatik, hogy vasárnapig, amikor a felvett beszélgetés adásba kerül, nem adhat máshol interjút… Ez vérlázító” – háborgott Hajdú Péter a Borsban.

Hajdú azt nem volt hajlandó elárulni, hogy mégis mennyit kapott tőlük Szabó Győző a szereplésért, de a Bors információi szerint kétszázezer forintról van szó. A színész azonban nem is hallott arról, hogy a műsorvezető-producer szerződésszegéssel vádolja. „Nem tudok arról, hogy kizárólagos szerződésem lenne, ráadásul Balázzsal egy rádiós beszélgetésen vettem részt” – mondta a Borsnak a színész, aki ezután felhívta Hajdút. „Győző felhívott és elnézést kért a rádiós szereplésért. Azt mondta, hogy az aláírás előtt nem olvasta el a szerződést, ebből adódott a félreértés” – ecsetelte Hajdú a lapnak.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése