Sztárok

Görög Zita meglepő kijelentése

Egyedül maradt a gyerekeivel, ám ennek ellenére továbbra is szoros a kapcsolat a modell és koreográfus párja között. Görög Zita ezentúl is számíthat mindenben az exére, akiről a különválás óta is folyamatosan áradozik – írja a Blikk.

Görög Zita meglepő kijelentéseKözös családi nyaralást tervez volt párjával, Seres Attilával, és gyermekeikkel Görög Zita. „Úgy tűnhet, a különválásunk után rám zúdult a gyereknevelés minden gondja, de ez nem így van. Attila ugyanúgy kiveszi a részét belőle, mint korábban” – hangsúlyozta a 32 éves modell. Mint mondja, továbbra is szerveznek közös programokat, de már vannak külön elfoglaltságaik is a gyerekekkel. Attól pedig egyáltalán nem tart, hogy Attila otthagyja a kicsiket. „Nem az a fajta. Nagyon jó fej pasi. Ha száz gyereket kéne még szülnöm, mindet neki szülném” – vallotta be Zita. A modell egyedülálló anyukaként is kiegyensúlyozott, sőt felszabadultabb, mint valaha, ám a továbbiakat még nem tudja. „Attilával nagyon fontosak vagyunk egymásnak, de a szerelmi vonal nem működött. (…) Mindig is nagyon fontos lesz a számomra. Ki fogom kérni a véleményét, akármiről lesz szó, még a pasikról is” – árulta el exéről, akivel most újra csak barátok, akárcsak kapcsolatuk legelején.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top