Sztárok

Újra apa lesz VV Fecó

Jön a harmadik gyerek az egykori valóságshow-hősnél, aki ezúttal kislányt szeretne. Az exvillalakó eldöntötte, a haknijai mellett újra dinnyézni fog, hogy eltarthassa a családját – írja a Blikk.
Újra apa lesz VV FecóHamarosan újabb csemetével bővül a Való Világ dumagépének családja. VV Fecó párja, Angéla ugyanis, akit még a Való Villában vett feleségül, kisbabát hord a szíve alatt, aki várhatóan az év végén vagy jövő év elején érkezik hozzájuk. „Nagy most a boldogság nálunk! Angéla igencsak kétségbeesett attól, hogyan is tudjuk felnevelni ezt a gyereket. Sokat gondolkoztunk, de végül arra jutottunk, ahol van hely két csemetének, ott akad háromnak is” – jelentette ki VV Fecó, aki már most azon gondolkodik, hogyan juthat pluszpénzhez a haknijai mellett. Az egykori villalakó mostanában Győzikével lép fel, de önállóan is sok felkérést kap. Az éneklést nem szeretné feladni, ám úgy döntött, hogy a zenei karrier mellett újra visszamegy dinnyézni. A tervei szerint a nyár folyamán a piacon árul majd, s ezzel akár napi 4-5 ezer forintot is meg tud keresni. Már ki is váltotta a vállalkozói igazolványát a volt valóságshow-hős, aki a másfél szobásból egy nagyobb lakásba szeretne költözni a családjával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top