nlc.hu
Sztárok
Tom Cruise összeomlott

Tom Cruise összeomlott

Tom Cruise egyes források szerint nem számított felesége lépésére, szóvivőjén keresztül pedig azt közölte, mély szomorúsággal próbál meg gyermekeire koncentrálni.

Tom Cruise összeomlottKatie Holmes ügyvédje megerősítette, hogy a válás a nő döntése volt, Katie közeli ismerősei pedig a Dailymail szerint már számítottak erre, hiszen  a színésznő teljesen megváltozott a kapcsolat alatt, kis híján olyan lett, mint egy őrült robot. Az utóbbi időben egyre többször volt beteg, Tom szinte minden döntést kivett a kezéből és folyamatos kontroll alatt tartotta. Ezért is érezte úgy, hogy amennyiben részt szeretne venni a lányával kapcsolatos döntésekben, akkor lépnie kell, nem pedig engedni, hogy egész életüket kizárólagosan Tom  irányítsa. Katie ügyvédje és családja is hangsúlyozzák, a színésznő a gyerek érdekeit tartotta és tartja szem előtt. Tom állítólag nem látta előre a válást, bár vannak, akik szerint Katie jelezte neki korábban a terveit. Egyelőre szóvivőjén keresztül üzente meg a színész, hogy mélységes szomorúsággal igyekszik gyermekeire koncentrálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top