Sztárok

Túltette magát a kínos szakításon az X-faktoros

Nincs könnyű időszak az X-Faktorban feltűnt Kováts Vera mögött. Kapcsolata Baricz Gergővel véget ért, és ettől napokig volt hangos a sajtó.

Tegyük hozzá, nem ok nélkül. Először csak szünetről beszéltek a fiatalok, aztán szétmentek, ám ekkor már Keresztes Ildikóval boronálták össze a fiatal zenészt, amit néhány képpel is igyekeztek alátámasztani a lapok.

Baricznak azóta egy új, szőke barátnője van. Vera is túltette magát a szakításon, ám szülei nem szeretnék, ha ismét a szerelem venné el az idejét a zenéléstől. „Vera már teljesen továbblépett Gergőn, egyáltalán nem téma ez nálunk. Otthon nem is beszélünk róla soha. Inkább arról szólnak a diskurzusaink, hogy hogyan kellene építeni a karrierjét. Természetesen, ahogy a többi tinilányt, őt is körberajongják a fiúk, de nincs itt az ideje annak, hogy bepasizzon. Most nem szabad neki ilyesmivel foglalkoznia, ezt meg is mondtam neki, mert láttuk már, hogy eltereli a figyelmét. Csak arra szabad koncentrálnia, hogy kihasználja a lehetőségeit. Most nyár van, több helyre el tud menni, az énekesi pályájára kell figyelnie minden erejével. Meg persze az iskolára, abból is van még egy év, nem szabad elhanyagolnia” – mondta a Blikknek Kováts Zsolt, Vera édesapja. 

Túltette magát a kínos szakításon az X-Faktoros

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top