nlc.hu
Sztárok
Kapócs Zsóka veszi át Szinetár Dóra helyét

Kapócs Zsóka veszi át Szinetár Dóra helyét

Ismert nevekkel erősít az Operettszínház a Szinetár–Bereczki házaspár távozása után. Az egykori szépségkirálynő három darabban is szerepet kap a társulatban – írja a Bors.

Kapócs Zsóka veszi át Szinetár Dóra helyétŐsztől a Budapesti Operettszínházhoz szerződik a Karády-estjével hatalmas sikert aratott Kapócs Zsóka. A teátrum művészei közül ugyanis az utóbbi időben több húzónév is távozott, többek között a Szinetár–Bereczki házaspár. A távozó színészek után maradt űrt Kerényi Miklós igazgató olyan személy szerződtetésével pótolja, akinek ismert a neve, így sok nézőt becsalogathat az előadásokra. „Zsóka izgalmas, karakteres jelenség. Három szerep is vár rá a jövő évadban, ezenkívül gondolkozunk egy speciálisan rá szabott feladaton is, amelyben igazán kiteljesedhet. Ő már ismert, így számunkra és számára is gyümölcsöző a szerződtetése” – indokolta Kerényi. Az autóversenyzésnek hódoló Zsóka eddig még soha nem dolgozott társulati tagként, így – mint mondja – ez lesz élete egyik legnagyobb feladata. Az egykori szépségkirálynő – akinek gyermekkori álma volt, hogy nagy közönség előtt, látványos díszletek között játszhasson – a jövő évadban a Rómeó és Júlia, az Abigél és az Elisabeth című előadásban lesz látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top