nlc.hu
Sztárok
Így lett sikeres Bereczki

Így lett sikeres Bereczki

Sokat keresett duettlemezével és közös fellépéseivel az immár válófélben lévő művészpár. Bereczki Zoltán szorgalmasan építette a karrierjét – írja a Blikk.

Így építette a karrierjét BereczkiTöbb tízmilliót kereshettek közösen a 7 év házasság alatt, a rendezői munkát bukó Bereczki Zoltán azonban a pénzen felül jóval többet nyert – írja a Blikk.
Az akkor 23 éves fiú a karrierje kezdetén csöppent bele a művészcsalád életébe. A sikerre azonban nem kellett sokat várnia, hamar ismertté vált, és az Operettszínházba is bekerült.

Négy éven keresztül a szülőkkel közösen éltek a családi házban. A Blikk állítja: Bereczki első – Száz év című – lemeze Dóra segítségével jelent meg, ám a sikert végül a duettalbumok és a közös fellépések hozták meg.

A Szinetár család házából idővel egy budakalászi házba költöztek, ami azonban nem közös tulajdon volt, hanem a szülőké. Mint a bulvárlap megtudta, a szülők, amiben csak tudták, támogatták Bereczkit, annak ellenére is, hogy eleinte Szinetár Miklós nem szimpatizált vele és a lányával kötött házasságával sem. A pár mindenesetre közösen 5 duettlemezt hozott össze, és folyamatosan járták az országot. Az immár válófélben lévő művészpár havonta olykor 30-40 fellépést is elvállalt, mostanában már 500 ezer forintos gázsiért – tudta meg a Blikk. Bereczki karrierje végül a Megasztárban csúcsosodott ki, amelynek zsűriszékébe többmilliós tiszteletdíjért ült be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top