Sztárok

Bereczki egyszer már félrelépett

A hétévnyi házasság után szakító álompár életében már korábban is voltak mélypontok - állítja a Hot! a lap szerint Bereczki Zoltán egyszer már megingott, de párja akkor visszafogadta.

Bereczki egyszer már félrelépettSzinetár Dóra és Bereczki Zoltán tökéletesnek tűnő kapcsolatába egyszer már belépett egy harmadik – írja a Hot! magazin. A színész a hűtlenségéről őszintén beszél egy interjúkötetben, s bevallja, hogy előbb elköltözött párjától, majd megcsalta. „Dórival volt egy szakasza a kapcsolatunknak – a Rómeó és Júlia premierje után egy hónappal –, amikor rövid időre elengedtük egymást. Voltak bennünk megválaszolatlan kérdések, és azt gondoltam, az egyedüllét vagy egy másik nő adhatja meg a válaszokat. Akartam Dórit, ezért jegyeztem el, de közben az önálló élet gondolata is ott motoszkált a fejemben. (…) Őszintén mondom, nem a szakításról szólt ez az egész, hanem arról, hogy megtapasztaljam, milyen önállóan élni. (…) Akkor kimondom, bár nehéz: volt más is akkor az életemben.” Arra a kérdésre, hogy ki viselte rosszabbul az évekkel ezelőtti elválást, a válással a munkáját bukó Bereczki az interjúban egyértelműen kijelentette, hogy nem ő, hanem Dóri szenvedett. Sőt bár megcsalták, a színésznő mégis megtett mindent, hogy újra működjön a kapcsolatuk.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése