nlc.hu
Sztárok
Kitálal: Bochkornak elege lett!

Kitálal: Bochkornak elege lett!

Bochkor Gábor és a Bumeráng többi tagja sem maradt a Neo FM-nél. A rádiós elmondta: négy hónapja nem kapott fizetést, a tartalékához kellett nyúlni. Egyáltalán nem így tervezte a jövőjét – írja a Blikk.

Kitálal: Bochkornak elege lett!„Négy hónapja nem kaptam fizetést… Sok pénzről van szó, nyilván megrendít a dolog, de a tartalékaimból néhány évig még ellennék. Más kérdés, hogy nem így tervezem a jövőt” – kezdte a Blikknek Bochkor Gábor, aki a Bumeráng stábjával hétfőtől – egy héten át – a MUSIC FM-en lesz hallható.

Bochkor azt is elmondta: már májusban sejtették, hogy nagy a baj, de az új tulajdonos érkezésének ténye apró reménnyel kecsegtette őt és kollégáit. „…Május környékén sejtettem, hogy ebből akár nagy baj is lehet, aztán jött a reménysugár, a semmiből feltűnt egy új tulajdonos, aki egy forintért megvette a céget, és vállalta a bérek, és az adósságok fizetését… Nem értettem a konstrukciót, de optimisták voltunk, elkezdtünk újra élő adásokat adni. Aztán elfogyott a türelem, rájöttünk, hogy az új tulajdonos nem akar ebbe pénzt fektetni. Sok kollégának ennyi idő után már napi betevőre kellett volna a fizetése” – ecsetelte a helyzetet Bochkor a Blikknek.

Bochkor sokszor tervezgette Vogával a jövőt, de még ők maguk sem tudják, hogyan tovább.

Lajos – Boros Lajos, a szerk. – helyzete picit más. Mi úgy voltunk vele, hogy elveszítjük az állásunkat, a megélhetésünket, a műsort, mindent, Lajos azonban lélekben már korábban felkészült erre. Ő a szép búcsú lehetőségét veszítette el… Hogyan tovább? Őszintén nem tudom. Vannak tervek, amikről még nem beszélhetek, de egy-két héten belül okosabb leszek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top