Sztárok

Szakított Caramel és Hien

A túl nagy korkülönbség miatt ért véget a kapcsolatuk, pedig korábban azt állították, hogy megtalálták egymásban a lelki társukat – írja a Blikk.

Nyolc hónap után szakított Caramel és vietnami származású kedvese, Hien. A pár a 30 éves énekes tavaly december 29-ei nagykoncertjén mutatkozott először nyilvánosan együtt, az ezt követő interjúkban pedig folyamatosan arról áradoztak, hogy egymásban találták meg a lelki társat, illetve arról, hogy halálosan szerelmesek egymásba. A bulvárlap úgy értesült, a The Voice tehetségkutató mestere és Megasztár 4. szériájának – nemrég érettségiző – döntőse közötti 12 év korkülönbség vezetett oda, hogy az egy hullámhosszon való létezés, a barátság és a hasonlói zenei és értékrendi felfogás ellenére végül nem maradtak együtt.

Szakított Caramel és Hien

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top