Sztárok

Kibékült a két magyar híresség

Bálint Antónia és Sarka Kata évekig nem álltak szóba egymással, most azonban fátylat borítottak a múltra. Ráadásul Hajdú Péter éppen a neje javaslatára hívta meg az egykori szépségkirálynőt a műsorába – írja a Blikk.

Több éven keresztül ment a viszálykodás Bálint Antónia és Sarka Kata között. Mielőtt ugyanis Hajdú Péter megismerkedett volna feleségével, éveken keresztül az egykori szépségkirálynő párja volt. Antónia pedig korábban rendszeresen felemlegette a médiában a Frizbi műsorvezetőjével való kapcsolatát, amit az üzletasszonyként is sikeres Sarka Kata nem nézett jó szemmel. A két híresség évekig nem állt szóba, sőt nyilvánosan üzengetett egymásnak. Mostanra azonban mindketten belátták, semmi értelme a viszálynak. Ráadásul éppen Hajdú neje javasolta a tévésnek, hogy kérje fel az exével pereskedő Antóniát egy interjúra a show-jában, amelynek legutóbbi felvétele botrányba fulladt. „Az elmúlt időszakban többet beszélgettünk egymással, és rájöttem, hogy semmi értelme az ellenségeskedésnek” – jelentette ki Sarka Kata. Bálint Antónia szerint az anyaság összehozta őket, Hajdú neje ugyanis kétgyermekes anyukaként immár másképp látja a korábbi helyzetet.

Kibékült a két magyar híresség

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top