Sztárok

Hajdú Péter kézben tartja a gyeplőt

A Frizbi műsorvezetőjéről eddig is köztudott volt, hogy szereti, ha a dolgok úgy történnek, ahogyan ő szeretné. Nemrégiben még arról írtunk, hogy Péter a feleségét New Yorkba vitte ünnepelni, most pedig egy teljesen új területen, a fogathajtásban próbálja ki magát.

keretes cikk - vak
ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Hajdú Péter sosem vetette meg a sportokat, profin síel, karatézik, és most a fogathajtásban is jeleskedik. Az első edzés után Lázár Zoltán megjegyezte: „Biztosan állíthatom, Hajdú már most jobban hajt, mint énekel” – utalva ezzel a Nagy Duettben nyújtott kissé nevetséges teljesítményére. Így az már mindenképpen pozitív, hogy Péter nem az énektudásával szeretne ezúttal csillogni. Sőt szakemberek szerint a tévés műsorvezető-producer aki nemrégiben még könyvet is kiadott magáról – akár még a dobogós helyezésre is esélyes lehet, mert világbajnok segédhajtó, az egyik Lázár testvér áll majd mögötte a december 2-ai, VI. OTP Bank Lovas Világkupán.

Hajdú Péter kézben tartja a gyeplőt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top