Sztárok

Vilmos herceg: “Kérem, hagyjanak békén minket!”

Több tucat újságíró várakozik annak a kórháznak a bejáratánál, ahova Katalin hercegnét beszállították. Vilmos herceg pedig kiborult, mondván: most nyugalomra van szükségük, nem firkászokra.

A mai lapok címoldalait kibérelte a királyi baba érkezéséről szóló hír, mindegyiken Katalin, a jövendő uralkodó édesanyja szerepel. De akad olyan lap is, mely annak a kórháznak a bejáratánál sorakozó fotósokat és újságírókat ábrázolja, ahova Katalint szállították.

Érthető, ugyanakkor félelmetes is a sajtó hatalmas érdekelődése. Utoljára Diana hercegné körül volt ekkora médiafelhajtás, mely végül tragédiába torkollott, s a lesifotósok haldoklás közben is fényképezték. Ezután az újságírók megígérték, hogy tiszteletben tartják a királyi család tagjainak magánélethez fűződő jogát. A brit újságok ezt meg is tették, egy lap kivételével egyik sem közölte le Harry herceg meztelen fotóit, Katalin topless képeit pedig egy médium sem merte megmutatni.

A nyugalmas életnek, úgy tűnik, vége, hiszen a világsajtó akkor sorakozott fel a kórház ajtajánál, amikor Katalinnak éppen a legnagyobb nyugalomra van szüksége. És bár az ablakából nyilván nem látja a fotósokat, tisztában van vele, hogy kint várakoznak, hogy minden információra éhesek, és nem tudhatja, melyik nővér pletykál róla valamit nekik. Mindez idegesítő. Ezt Vilmos herceg is így gondolja, a trónörökös tegnap este a kórházból távozva nem véletlenül csak annyit válaszolt az újságíróknak: „Kérem, hagyjanak békén minket!” 

vak katalin hercegnő 2.0

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top