Sztárok

Zsűritag lesz Rúzsa Magdi

A Dal című műsor ítészgárdájában kapott helyet az egykori megasztáros. Mások mellett ő dönthet arról, ki képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon – írja a Blikk.

Az Eurovíziós Dalverseny magyar indulóját kiválasztó műsorban míg tavaly Wolf Kati, addig idén Rúzsa Magdi az egyetlen női zsűritag Rakonczai Imre, Walkó Csaba, Rákay Philip és Csiszár Jenő mellett. Mint a 27 éves énekesnő elmondta, nagy megtiszteltetés számára a felkérés. „Ez egy olyan műsor, amely nem csupán az Eurovíziós Dalversenyről szól. A fő célja a legjobb dal kiválasztása, de emellett az énekesek és zenészek végre lehetőséget kapnak, hogy magyarul énekelve eljussanak a közönséghez” – jelentette ki a Megasztár 3. győztese. A minden idők második legjobb eurovíziós eredményét elérő magyar énekesnő állítja, a fiatal énekesek és zenészek nagy része kevés elismerést kap, a nemzetközi versenyen való részvétel – amelynek amúgy a legnagyobb esélyese Radics Gigi – pedig jutalom azoknak, akik a legjobb dalt írták és adják elő.

Fotó:  TV2 / press.tv2.hu
Fotó: TV2/press.tv2.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top