„Ezt a döntést most egy viszonylag hosszú és keserves, de higgadt gondolkodás előzte meg. És egyáltalán nem gondolom, hogy bármelyikőtök is meglepődik majd” – olvasható annak a levélnek az elején, melyet D. Tóth Kriszta adott át kollégáinak, és amely megerősíti felmondásának hírét, írja a Bors. Az MTVA az eddigi műsoron, a DTK-n felül azzal is tervezett volna, hogy D. Tóth Kriszta ott lesz az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóján, de most sajnálatos és nem túl elegáns lépésnek látják a kiszivárogtatott levelet. „Úgy ítéljük meg, hogy szivárogtatással a médián keresztül kívánt nyomást gyakorolni a döntéshozókra, és azt sem tartjuk kizártnak, hogy esetleg egy másik televíziós csatornánál kívánja folytatni pályafutását” – kommentálták az eseményeket. D. Tóth Kriszta egyébként leginkább a köztévé belső fejetlenségére, kiszámíthatatlanságára, belső harcaira hivatkozik a levélben, valamint arra, hogy a csapata, mellyel indult, szinte már csak nyomokban van meg. Munkatársai áthelyezését vagy kirúgását szakmailag indokolatlannak tartja. „Beleálltam konfliktusokba, vitatkoztam, e-maileket írtam, találkozót kértem, értekezletet kezdeményeztem, ígéreteket sajtoltam ki és hajtottam be (több-kevesebb sikerrel) – küzdöttem, ameddig az erőmből futotta. De az erőm elfogyott. Ne haragudjatok, elfáradtam” – írja búcsúlevelében.