Sztárok

Milliókra perlik Alekoszt

Reális döntésben bízik Alekosz, akit beperelt az RTL Klub, miután a görög csődör megszegte a szerződést.

Milliókra perlik AlekosztSzerződést szegett, másik csatornához igazolt, ráadásul még a titoktartási fogadalmat is megszegte Alekosz, így egykori anyacsatornája, amely korábban beindította mára leállt karrierjét, beperelte a görög versenyzőt. „Túlzásnak találom a követeléseket, és bízom benne, hogy reális döntés születik majd” – mondta Alekosz, aki szerint a csatorna programigazgatója, Kolosi Péter megsértette őt. Alekosznak amúgy nincs sok szerencséje, december elején egy pilótajátékban bukott sok pénzt, most pedig a pere kezdődött meg. Alekosz ennek ellenére nyugodt, a Bors pedig úgy tudja, a TV2 azt ígérte neki, bármekkora összeget is kell kifizetnie, azt a csatorna állja majd helyette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top