nlc.hu
Sztárok
Hajós András kevesli fizetését

Hajós András kevesli fizetését

Mindössze harmadannyit keres, mint hét éve, ráadásul kevesebben is nézik a Heti hetest. Hajós egy interjúban fejtette ki: igazából nem éri meg neki adásonként százezer forintért.

Bruttó százezer forint – éppen ennyi pénzt kap kézhez Hajós András egy-egy Heti hetes felvétele után. A műsorvezető – bár tudja, megítélés kérdése, hogy ez sok vagy kevés – bizony kevesli ezt az összeget, amely hét éve még ennek a háromszorosa volt. „Baromira idegesít, hogy az emberek szerint mi csillagászati összegeket kaszálunk! Adásonként bruttó százezer forintot kapok, mínusz a nyári és a téli szünetek” – fejtette ki a Magyar Narancsban a műsorvezető. Hajós nem először fakadt ki saját csatornája ellen, és persze előre meg is említette, hogy a műsor főszerkesztője biztos nem örül majd neki, hogy kiteregeti a szennyest. „A Heti hetes szereplőinek gázsija nem az RTL Klubon, hanem rajtam múlik. Az összegek nem okozhatnak konfliktust a csapatban, hiszen mindenki ugyanannyit kap kézhez” – fejtette ki Ónodi György a Borsnak, majd hozzátette: ő úgy látja, Hajós abban a három órában jól érzi magát – ezek szerint óránként bruttó 30 ezer forintért.

Hajós András kevesli fizetését

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top