nlc.hu
Sztárok
Lekerül a képernyőről Hajdú műsora

Lekerül a képernyőről Hajdú műsora

Két hónap után lekerül a képernyőről a Bűnök és szerelmek című sorozat, amelynek a Frizbi műsorvezetője az egyik producere. A készítők állítják, a produkció szüneteltetése tervezett döntés volt – írja a Blikk.

Alig két hónap, és az óriási országos reklámkampány után lekerül a műsorról a TV2 új napi sorozata, a Bűnök és szerelmek. A Hajdú Péter nevével fémjelzett műsor helyét március 4-től A 40 milliós játszma veszi át. Az új szappanopera – amelynek két főszereplője a való életben is egymásra talált – nézettsége nem igazán tudott harcba szállni a konkurenciával. A készítők állítása szerint azonban szó sincs bukásról, csupán pihentetik a produkciót, az epizódokat pedig továbbra is forgatják. Mint Nagy Tamás, a Bűnök és szerelmek kreatív producere elmondta, a sorozat – amelyen továbbra is dolgoznak – hozta az elvárt átlagot, s már eleve azt tervezték, hogy az indulás után két hónappal kis időre pihentetik. A TV2 illetékesei ugyancsak azt állítják, hogy mindenképpen folytatják a produkció vetítését, és áprilistól ismét visszakerül a képernyőre.

Lekerül a képernyőről Hajdú műsora

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top