Sztárok

Kikészíti az élő show Mohamed Fatimát

Úgy tűnik, nem megy az élő szereplés az énekesnőnek. Akárcsak a Voice-ban, úgy A Dal középdöntőjében is kiakadt a színpadi szereplés előtt, és leblokkolt – írja a Blikk.

Mohamed Fatima az utóbbi hónapokban kétszer is elindult egy dalversenyen (The Voice, valamint A Dal), de a második nagy megmérettetés során ugyanazt a drámát éli meg, mint az első alatt. Ha a stúdióban kell énekelnie, a legjobbak közé tartozik, élő közönség előtt, a színpadon azonban egyszerűen leblokkol – állítja a bulvárlap. A Dal múlt szombati elődöntője előtt a 65 kilót fogyó énekesnő ugyanúgy kiakadt, akárcsak a Voice-os élő show-k előtt, és másokban kezdte el keresni a hibát. Először a vokalistákat vádolta azzal, hogy hamisak, majd hangmérnökökkel vitatkozott egy sort, miközben ő maga is fél gőzzel énekelte a dalt – jegyzi meg a Blikk. Fatima továbbjutott a középdöntőbe, ott további élő szereplés vár rá.

Kikészíti az élő show Mohamed Fatimát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top