nlc.hu
Sztárok
Ahogyan még biztosan nem láttad a magyar híradóst

Ahogyan még biztosan nem láttad a magyar híradóst

A népszerű híradós ötéves volt, amikor először bújt bele a fehér dzsúdóruhába. Zoltánt az édesanyja vitte el óvodásként egy cselgáncsedzésre, mert állítólag nem bírtak vele otthon. A mozgás aztán az élete részévé vált.

„Nagyon megszerettem ezt a sportot, majd két évtizeden keresztül aktívan űztem is – meséli. – Már gyerekként is könnyen le tudtam vezetni a felesleges energiáimat. Sok szép emlékem és eredményem köszönhető ennek a sportágnak, illetve egy olyan alap, amelyet az élet más területén is fel tudok használni. A dzsúdó több szempontból praktikus, mert küzdeni tanít, és az ellenféllel szemben helytállni. Kitartó edzéssel gyakorlatilag bármilyen célt el lehet érni. Azért is jó a cselgáncs, mert itt legalább nincs egyedül az ember úgy, mint a futásban, vagy az atletizálásban.”

Ahogyan még biztosan nem láttad a magyar híradóst

A híradós szerint minden sport alapja a kitartás

„A cselgáncs is erre tanít, hogy az ember ne adja fel. Látszólag ugyan kegyetlennek tűnhet, hiszen a fojtás és karfeszítés is a technika része, mégis úgy tanít meg küzdeni, hogy közben tiszteld az ellenfeled. A dzsúdó alázatra nevel. Jobb, mint egy önismereti tréning, hiszen az ember itt ismeri fel a valódi korlátait, sőt abban is segít, hogy átlépje azokat. Az élet számtalan területén tapasztaltam a dzsúdós múlt hasznát. A holtpontokon mindig átsegít a sokéves tapasztalat.

Így nem csoda, hogy Zoli is ott lesz április 25. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában, a felnőtt Dzsúdó-Európa-bajnokságon. „Ez egy világszínvonalú sportesemény lesz, a döntőkön mindenképp ott leszek. Nagyon remélem, hogy a hazai sportolók is elhoznak majd aranyérmet. A válogatott keretedzésén úgy láttam, hogy mindent meg fognak tenni érte a versenyzőink.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top