nlc.hu
Sztárok
Ők jártak jól Szinetárék válásával

Ők jártak jól Szinetárék válásával

Özönlenek a felkérések Balássy Bettyhez és férjéhez, Varga Ferihez. Szinetár Dóráék válásával ugyanis a megasztáros énekesek egyedül maradtak a "boldog házaspár énekel" műfajban - írja a Blikk.

Jól jött Balássy Bettynek és Varga Ferinek a Szinetár Dóra – Bereczki Zoltán házaspár válása. Hiába hangoztatta a színészpár, hogy a válásuk ellenére is örömmel duetteznek továbbra is, egyre csak fogyatkozott a közös fellépéseik száma – álltja a napilap. A Megasztár egykori szerelmespárja, akik ma már házaspárként, közös gyermekkel élik mindennapjaikat, viszont egyre sikeresebbek. „Rettenetesen sajnáljuk, ami velük történt. Szerintem két nagyon különböző produkció révén soha nem voltunk egymás riválisai, de akik tényleg egy párt szeretnének látni a színpadon, azoknak most valószínűleg mi előbb eszükbe jutunk majd” – mondta Balássy Betty, aki szerint az emberek arra áhítoznak, hogy hihessenek a jó párkapcsolatban. Állítja, azért nagy irántuk az érdeklődés, mert a zenei életben ők maradtak az egyetlen, a Szinetár–Bereczki-kettőshöz hasonló páros. Mint a 31 éves énekesnő elmondta, rengeteg fellépésük van; ami pedig a magánéletüket illeti, férjével azon lesznek, hogy bővüljön a családjuk.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu
Fotó: TV2/press.tv2.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top