Sztárok

Botránykönyvben tálal ki Keleti Györgyi

Hamarosan megjelenő könyvével a bántalmazóin szeretne bosszút állni az egykori modell. Állítja, volt partnerei testileg, lelkileg egyaránt megalázták.

Eddig magába fojtotta rettenetes élményeit Keleti Györgyi, most viszont kitálal egy könyvben; így szeretné ugyanis megszégyeníteni egykori párjait. Elmondása szerint a könyvben az életét meséli el, a szereplők pedig mind valóságosak. „Azt a mérhetetlen fájdalmat és szomorúságot is leírom, amit ezek az emberek okoztak nekem. Azt akarom, hogy ha olvassák, nekik is fájjon mindaz, amit velem tettek” – jelentette ki a Borsnak a prostitúcióval és lányok futtatásával megvádolt 39 éves nő, aki immár két éve boldog párkapcsolatban él orosz származású vőlegényével, Nyikolajjal. Mint az anyaságra készülő egykori modell elmondta, most, hogy befejezte a könyvét, már csak a párjával, a közös életükkel és a családalapítással akar foglalkozni.

Botránykönyvben tálal ki Keleti Györgyi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top