Sztárok

Apósát látja lányában Ördög Nóra

Természetes úton, villámgyorsan érkezett a világra Nánási Mici. Ördög Nóra egy héttel kislánya születése után a Fókusznak adott először interjút élete legszebb pillanatáról.

Apósa vonásait véli felfedezni kislányában Ördög Nóra. „Nagyon gyorsan érkezett Mici, úgyhogy nagyon meg akart már ő születni. Lett volna még egy-két hetem, épp egy ctg-vizsgálatra mentünk a kórházba hétfőn, ami kimutatta, hogy már fájásaim vannak, bár én ezt még egyáltalán nem éreztem. Megfigyeltek, és kiderült, hogy ebből nemsokára szülés lesz” – mesélte meghatottan Nóra a Fókuszban, aki természetes úton, érzéstelenítés nélkül hozta világra Nánási Pállal közös gyermekét. A boldog kispapa végig felesége mellett volt a nagy pillanatban. „Egyszerre láttuk meg Palival, mert rögtön a hasamra rakták, így aztán ez egy közös élmény, egy közös nagy pillanat. Nem lehet szavakba önteni, amikor egyszer csak ott szuszog a hasadon egy kis csomag” – mondta a műsorvezető, aki nem is sejtette, hogy utolsó blogbejegyzése után pár órával már boldog édesanyaként tarthatja karjában a kis Micit.

Apósát látja lányában Ördög Nóra

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top