Így néztek ki az Éjjel-nappal Budapest szereplői gyerekként – fotók

Zoratti Adrienn | 2013. Május 21.
Felnőttként sorra töri össze a női szíveket, gyerekként viszont igazi angyali tekintete volt Marcinak. Joe-n kiskamasz korában is látszott, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, Anikó pedig már akkor is odavolt az állatokért. Összeszedtünk néhány gyerekkori fotót, hogy megmutassuk, hogyan is néztek ki az Éjjel-nappal Budapest szereplői évtizedekkel ezelőtt.

Joe (Varga Miklós)
Igazi kis kemény legény volt

Visszagyűrt sportzokni, világos makkos cipő és az örökzöld fecske fürdőnadrág. Ő Joe, az Éjjel-nappal Budapest kőkemény rosszfiúja. A flegmán félrebiccentett fejből és az unott tekintetből jól látszik, hogy kiskamaszként sem szerette, ha megmondják neki, mit csináljon. A sorozat KO-királya már gyerekként sem vetette meg a sportokat, bár akkor még csak a hullámokat csapkodta az evezővel.


Anikó (Nádai Anikó)
Mindig is imádta az állatokat

Kilenc évig lovagolt, nemrég pedig világra segített egy kiscsikót. Anikó mindig is oda volt az állatokért, ezen a képen is a huncut szemű, cserfes kislány boldogan öleli magához a kiskacsát. Több lakótársával is vérre menő konfliktusai miatt ma már kevesebbet mosolyog, pedig igazán jól állt neki az önfeledt boldogság.

Regina (Polyák Rita)
Gyerekként sem volt szégyenlős

Szőke bubifrizura, hatalmas barna szemek. Török basaként pózolt az óvodai képen a sorozat Reginája, aki már akkor sem volt szégyenlős a kamerák előtt. A tündéri kislány szeretett szerepelni, amit később is kamatoztatott. Gyerekszínészként is kipróbálta magát, majd az énekesi pálya felé vette az irányt.

Marci (Kolozsváry Zsolt)
Angyalarcú kiskrapek volt

Ez az angyali szemű kisfiú, nem más, mint az Éjjel-nappal Budapest aktuális szívtiprója. Gyönyörű szemeivel már akkor is levette a nőket a lábáról. Ha ilyen ártatlan szemekkel állt volna Joe elé és vallotta volna meg bűnét, akkor talán a bokszos papamaci sem tudott volna ellenállni a bociszemeknek, és Marcinak most nem egy kórházi ágyon kellene azon gondolkodnia, milyen csúnya dolog elcsavarni egy tizenhat éves lány fejét.

Rita (Bartha Tímea)
Barna hajú démon

Rita – akinek 22 éves korára már 8 munkahelye volt – egészen Angliáig menekült Marci elől. Nos néhány évvel ezelőtt még egészen másképp nézett ki. Dús, barna hajával egy igazán titokzatos nő látványát keltette. Nekünk jobban tetszett a barna haja, ami finomította Rita erőteljes arcvonásait.

 
Lali (Kamarás Norbi)
Konszolidált külsővel hódított
Az albérlet bohóca sem mindig volt az a nagy hajú bajkeverő, mint most. Az Éjjel-nappal Budapest szereplője valaha egyenes hajjal próbálta meghódítani a női szíveket. A Lalit alakító Norbi pár éve még a Való Világba is jelentkezett testvérével, hogy elfelejtse korábbi szerelmét, akivel évekig egy párt alkottak.

 

Exit mobile version