Sztárok

Súlyos vád: részegen tombolt Athénban VV Éva

Állítólag a görög rendőrségnek kellett megfékeznie az egykori VV-hőst, aki rátámadt a szépségverseny résztvevőire. A lányt a hotelből is kirúgták - írja a Bors. Közben mi megkerestük az igazi Miss Budapestet.

A lap szerint VV Éva Budapestet képviselte az athéni szépségversenyen, ám görögországi tartózkodása nem telt el botrány nélkül. Mint a Bors megtudta, állítólag kitették a szűrét a hotelből, mert egész nap ivott, és nem tartotta be a szálloda szabályzatát. Tanúk szerint a botrányos életű egykori valóságshow-hős ordítva kergette versenyzőtársait, hogy megverje őket, mivel nem ő nyerte el a Miss Bikini címet. Nemcsak a szerb lányt akarta megverni, hanem a szépségverseny fodrászára is rátámadt, mert nem tetszett neki a haj, amit csinált. Szemtanúk szerint VV Éva éjszaka fel-alá járkált a folyosón, és ordibált; a görög rendőrséget hívták ki rá, hogy megfékezzék. Éva azonban másképp emlékszik vissza a történtekre. Elmondása szerint kicsit berúgott, viszont megdolgozott azért a pénzért, amit eddig ráköltöttek.

Nekünk az egész dolog sántít, ugyanis néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy Éva nem lesz Miss Budapest, ő csupán a szervezők egyik munkatársaként megy ki a versenyre… Ráadásul Baukó Éva nem lehet a hivatalos Miss Budapest. Ezt a koronát májusban ítélték oda, Keserű Emesének, aki azóta is viseli a levédett címet.

Súlyos vád: részegen tombolt Athénban VV Éva

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top